Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az omikron ellen három adag kell a Pfizer/BioNTech-vakcinából

Életmód2021. dec. 8.MTI

Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez - közölte a két társaság laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján.

A közlemény szerint a vizsgálatok kimutatták, hogy a két adagból álló teljes oltás nem gátolja kellőképpen a Covid-19 kialakulását, ha az omikron variáns okozza a fertőzést, de a súlyos lefolyású betegségtől megvéd.

A vakcina harmadik dózisa viszont a huszonötszörösére emeli az úgynevezett semlegesítő antitest titerek számát a teljes oltáshoz képest, és így megfelelő védelmet biztosít az omikronnal szemben.

A teljes oltás ugyan megvéd a Covid-19 súlyos lefolyása ellen, a harmadik adaggal viszont jelentősen javul a védettség az új vírusváltozat esetében - idézték a közleményben Albert Bourlát, a Pfizer vezetőjét.

Ugur Sahin, a BioNTech társalapító-vezérigazgatója hozzátette:

az első laboratóriumi adatok "arra utalnak, hogy az emlékeztető oltás megfelelő védelmet nyújthat az omikron variáns által okozott bármilyen súlyosságú betegséggel szemben".

Ugyanakkor a német biotechnológiai vállalkozás és az amerikai gyógyszeripari vállalat tovább folytatja az omikron elleni úgynevezett változat-specifikus vakcina kifejlesztését.

Terveik szerint ha a magasabb szintű és hosszabb ideig tartó védelem érdekében módosítani kell az az EU-ban csaknem egy éve használt vakcinát, akkor március végére elérhetővé tehetik az omikronhoz igazított oltóanyagot. Továbbá azzal számolnak, hogy 2022-ben négymilliárd adag oltást tudnak előállítani - fejtették ki.