Boris Johnson: két oltás nem elég a koronavírus ellen

Életmód2021. dec. 13.MTI

Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső - hármas - fokozatról négyesre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget vasárnap a brit kormány, elsősorban a nemrégiben azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt. Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy a kormány jelentősen felgyorsítja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának mielőbbi beadását célzó kampányt, és már e hónap végére minden angliai felnőttnek lehetősége lesz az emlékeztető oltási adag beadatására.

A készültségi szint emelését Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos kezdeményezte.

A tisztifőrovosok vasárnap este ismertetett közös közleménye szerint a vírusvariáns eddigi, korai szakaszban járó vizsgálatából is leszűrhető az a megállapítás, hogy az omikron koronavírus-változat sokkal gyorsabban terjed, mint a korábban dominánssá vált delta variáns, és az oltások kisebb hatékonysággal tudják elejét venni a tünetekkel járó koronavírus-fertőződésnek.

A közlemény szerint arról csak a következő hetekben lesznek egyértelmű adatok, hogy az omikron változat milyen súlyosságú megbetegedést okozhat, de az Egyesült Királyságban már szállítottak kórházba olyan koronavírus-fertőzötteket, akik az omikron változatot kapták el, és valószínűsíthető, hogy számuk gyorsan növekszik majd.

A brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) vasárnap közölte, hogy országszerte eddig 3137 olyan koronavírus-fertőződést szűrtek ki, amelyet az omikron változat okozott. A szervezet szerint a laboratóriumi vizsgálattal azonosított omikron-fertőződések száma egy nap alatt 1239-cel nőtt.

A tavaly májusban bevezetett ötfokozatú brit járványriasztási rendszer meghatározása alapján a vasárnap érvénybe léptetett 4-es készültségi szint azt jelzi, hogy a koronavírus-fertőzések gyorsan terjednek az Egyesült Királyságban, és nem kizárható a terjedési ütem exponenciálissá válása.

Erre a lehetőségre hívta fel a figyelmet Boris Johnson vasárnap esti televíziós beszédében.

A brit kormányfő kijelentette: a készültségi szint emelésére azért volt szükség, mert az omikron vírusváltozat okozta koronavírus-fertőződések száma két-három naponta megkétszereződik az Egyesült Királyságban, "és keserves tapasztalatokból tudjuk, hogy az ilyen exponenciális görbék hova fejlődnek".

Johnson hangsúlyozta: ma már egyértelmű, hogy két oltási dózis nem elégséges a szükséges szintű védelem eléréséhez.

A jó hír azonban az, hogy a tudósok bizalommal jelenthetik ki: a harmadik, emlékeztető és hatáserősítő - "booster" - oltási adag ismét a kellő szintre emeli vissza a védettséget - mondta a brit miniszterelnök.

Hangsúlyozta: a harmadik dózisra akkor is szükség van, ha az omikron variáns az eddigi változatoknál kevésbé súlyos megbetegedést okoz, mert még ha ez igaznak is bizonyul, egy omikron-hullám a harmadik dózissal még be nem oltott lakossági csoportokban olyan sok, kórházi kezelést igénylő megbetegedést okozhat, amennyivel az állami egészségügyi szolgálat (NHS) esetleg nem tud megbirkózni.

Éppen ezért a kormány vasárnaptól meghirdette a különleges omikron-helyzeti booster-kampányt, és ennek keretében az eredeti, január végi határidő előtt egy hónappal, már december végéig minden 18 évnél idősebb angliai lakos számára megnyílik a harmadik dózis beadatásának lehetősége - mondta brit kormányfő.

Hozzátette: az Angliában élő felnőttek, akik legalább három hónappal ezelőtt megkapták a második oltási adagot, már hétfőtől lefoglalhatják a harmadik oltási dózis beadatásának időpontját, sőt egyes helyeken időpontfoglalás nélkül, azonnal is be lehet adatni a harmadik koronavírus-oltást.

Johnson elmondta: a kormány a fegyveres erők segítségét is igénybe veszi új oltóközpontok, köztük mobil létesítmények létrehozásához.

Boris Johnson kijelentette: mindez olyan mértékű erőfeszítést igényel, hogy bizonyos előre tervezett orvosi kezeléseket a jövő évre kell halasztani.

Hangsúlyozta azonban: az oltási kampány felgyorsítása nélkül akkora omikron-hullám érheti el az országot, hogy a tervezett orvosi beavatkozások - köztük a daganatos betegségek elleni kezelések - törlése még ennél is nagyobb felfordulást okozhat jövőre.

A brit egészségügyi minisztérium vasárnap esti adatai szerint az Egyesült Királyság egészében átlépte a 40 százalékot azoknak a felnőtteknek az aránya, akik már megkapták a harmadik oltási dózist.

Ez azt jelenti, hogy országszerte 23,1 millió embernek adták be eddig a koronavírus elleni vakcina harmadik adagját.

Az első adagot a lakosság 89,1 százaléka, az első két dózist 81,3 százalék kapta meg.

A szombat este zárult 24 órában több mint 530 ezer harmadik dózist adtak be, ami rekord, de Boris Johnson vasárnapi beszédében kijelentette: annak érdekében, hogy még az idén mindenki hozzájuthasson a harmadik adaghoz, ezt a rekordot is nap mint nap meg kell dönteni.