Folytatódnak a kórházrekonstrukciók a fővárosban és környékén

Életmód2021. okt. 9.MTI

A kormány 14,805 milliárd forint forrást biztosít a kórházfelújítási program második üteméhez.

Magyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításával kapcsolatos beruházások második üteméhez a szükséges forrást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot: ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel, amihez 60 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány - közölték.

A projekt bővítése kilenc, már az első ütemben is szereplő kórházat érint, továbbá két új intézmény, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is részt vesz a felújítási programban. Ezáltal az összes felújítandó alapterület 300 994 négyzetméterre növekedett - írták.

"A felújítás során megtörténik a kijelölt esztétikailag kifogásolható épületek, épületrészek bontása, valamint a recepciós pultok kialakításához szükséges alapinfrastúktúra kialakítása és biztosítása. Megvalósul a műtők légtechnikai berendezéseinek felmérése, tisztítása, felújítása, szükség szerinti kialakítása". A nagyszabású felújítás során kiépítik a kórházakban a wifi-hálózat működéséhez szükséges optikai gerinchálózatot is - olvasható a közleményben.

A kormány 14,805 milliárd forint forrást biztosít a kórházfelújítási program második üteméhez - írták.