Orvoskamarai elnök: Ne kelljen a betegeknek kiskapukat keresniük

Egészség2021. aug. 11.Haiman Éva

A magyar egészségügyet jelenleg nem fenyegeti tömeges orvosfelmondás, de számos rendezetlen ügy van, amelyek miatt lehetnek ellátási zavarok – mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kincses Gyula. A Magyar Orvosi Kamara elnöke arról is beszélt, hogy a MOK nem indít automatikusan etikai eljárást azok ellen, akiket lebuktat a hálapénzkommandó.

A MOK felmérése szerint kollégái egyetértenek a hálapénz büntethetőségével, azzal azonban nagyon nem, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat tulajdonképpen megpróbálja lebuktatni őket. Van a MOK-nak valamilyen alternatív javaslata az ellenőrzésre?

Nincs, és szerintem a kollégák látni fogják idővel, hogy nem is kell változtatni ezen.

Az NVSZ célja nem az orvosok vegzálása vagy provokálása, az eddig feltárt esetek legalábbis mindenképpen ezt erősítik.

Egyetlen tradicionális hálapénz-ügy sem volt ezek között, a kenőpénzért kiállított hamis orvosi igazolás, intézményi elhelyezés, vagy a várólista megkerülése tipikusan korrupciós ügyek.

Indul-e orvoskamarai etikai eljárás azok ellen, akik megbuknak az NVSZ korrupciós tesztjén?

Ez nem automatizmus. Az NVSZ a feltárt esetekben feljelentést tesz, nyomozás indul, majd, amennyiben beigazolódik a gyanú, bíróság dönt az egyes ügyekben. A döntéstől függően lehet, illetve kell etikai eljárást indítania a kamarának.

Fordítva is működik ez? Ha önökhöz érkezik akár állampolgári bejelentés etikai vétség miatt, jelzik azt az NVSZ-nek?

Nincs feljelentési kötelezettségünk az NVSZ felé, kivéve, ami minden állampolgárra igaz, ha bűncselekményt észlelünk.

Tehát, ha egy etikai bizottsági eljárás egyértelműen bizonyítani tudja a hálapénz kikényszerítését vagy azt, hogy a paraszolvencia által jogtalan előnyhöz jutott valaki.  

Az önök felmérése szerint is érezhető javulást hozott az orvosi fizetésekben az új bértábla. Ez egyelőre 2023-ig szól, de mi lesz azután? Továbbra is az osztrák bérek nagyjából fele lesz a mérvadó magyar orvosi bérszint?

Minimum értéktartásra törekedni kell, de erre a kérdésre ma még nem lehet felelősen válaszolni. Nem tudjuk, milyenek lesznek akkor az osztrák orvosi bérek, mekkora lesz a magyar infláció, az egészségügyi munkaerőpiac helyzete stb.

Ennél a kérdésnél fontosabb most az, hogy legalább olyan jól és eredményesen tudjunk fellépni az ügyeleti díjak és pótlékok rendezésében, ahogyan azt az alapbérekkel tettük.

Ezen múlik most, hogy lesznek-e tömeges felmondások? Mert végül a jelek szerint a többség megtarthatta a másodállását, a fizetésekkel pedig most elégedettek.

Tömeges felmondás a szó hétköznapi értelmében nem fenyeget, ugyanakkor vannak kritikus helyzetek, amelyekben megoldást kell találni, különben lehetnek ellátási zavarok.

Vannak meghatározó szakmacsoportok, mint a traumatológia, a sürgősség, az intenzív ellátás, amelyeket még mindig nem kezelnek a súlyuknak megfelelően.

Ezért is fordultunk egy komplex javaslatcsomaggal Kásler miniszter úrhoz, az Országos Kórházi Főigazgatósággal el is indultak a tárgyalások, de a nyár miatt nagyon lelassultak. Ezeket fel kell gyorsítani, az egészségügynek nincs ideje arra, hogy nyaraljunk.

A MOK keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Ahhoz, hogy a hálapénz valóban és tartósan megszűnjön, egy jól működő közösségi egészségügyi rendszerre van szükség. Mit ért ez alatt?

Egy olyan ellátórendszert, ahol jobb, tisztességesebb körülmények között lehet gyógyítani és gyógyulni. Ahol az ápolókat éppúgy megbecsülik, mint az orvosokat, mert a gyógyítás csapatmunka, és a szakdolgozók nélkül ránk omlik a rendszer.

Látni kell azt is, hogy hiába bűncselekmény, a hálapénz is csak akkor fog véglegesen megszűnni, ha nem kell kiskapukat keresni.

Ha van egy jól működő közösségi egészségügyi rendszer, ahol a beteg, bárhol éljen is, hozzájut a megfelelő ellátáshoz. Nagyon fontos, hogy a betegek és hozzátartozóik megértsék, a hálapénzzel eddig is csupán egy hamis biztonságérzetet vásároltak.