Rekordszámú magyar részvétellel zajlik a düsseldorfi ProWein borkiállítás

Életmód2024. márc. 12.Növekedés.hu

Közel 40 borászattal, mind a 6 magyar borrégió képviselteti magát az idei ProWein borszakmai rendezvényen Düsseldorfban. A világ legnagyobb borkereskedelmi rendezvényén idén több mint 5700 kiállító vesz részt, amelyre a szervezők március 10-12 között több tízezer vendéget várnak.

A Magyar Bormarketing Ügynökség idén először önálló közösségi szervezőként vesz részt és képviseli hazánkat, valamint a magyar borokat és borászokat Düsseldorfban, a ProWeinon – a világ elsőszámú nemzetközi borászati szakkiállításán és vásárán.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is rengeteg újdonság és izgalmas tétel lesz megtalálható a magyar standon (Hall 13 B10), ahol a látogatók a hazai borászszakma kiemelkedő alakjai és nemzetközi szakértők tolmácsolásában ismerkedhetnek meg a magyar borvilág sokszínűségével, valamint a legfontosabb fajtákkal, stílusokkal és borvidékekkel.

Az érdeklődők Master of Wine-ok vezetésével tematikus mesterkurzusokon vehetnek részt és ismerkedhetnek meg a legkülönfélébb magyar borokkal. Szó esik többek között a Magyarországra jellemző őshonos szőlőfajtákról, vulkanikus borokról, könnyű vörösekről, fenntartható borkészítésről, a fiatal borászok újhullámos megoldásairól és természetesen Tokajról.

A magyar standot az expó vasárnapi nyitónapján Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos nyitotta meg.

A Magyar Bormarketing Ügynökség legfőbb küldetése, hogy növelje a magyar borok láthatóságát és presztízsét– ezen keresztül pedig értékét – a világban.

Az elmúlt évek eredményei egyértelműen mutatják, hogy a méltán híres tokaji aszú mellett a vulkanikus borok, a kékfrankos és a száraz tokaji borok a legkeresettebbek a külföldi vásárlók körében, így Düssedorfban is az egyértelmű export potenciállal rendelkező fajtákra került a hangsúlyt.

A ProWeinhoz hasonló nagy nemzetközi expókon való részvétel nem csak a kiutazó borászatoknak biztosít megjelenési lehetőséget, de tovább javítja Magyarország borainak versenyképességét is, hogy azok ismét méltó helyet foglaljanak el a nemzetközi bortérképen.

Idén tavasszal azonban nem csak Düsseldorfban, hanem hazai környezetben is találkozhat a nemzetközi borszakmai közönség a magyar borkiválóságokkal. Április 21-25. között Budapesten a Millenárison rendezik meg a Hungarian Wine Summitot, amely egyedülálló lehetőséget kínál a magyar borászok számára, hogy itthon építhessék tovább nemzetközi kapcsolataikat.

Az ötnapos rendezvény a nemzetközi üzleti, kereskedelmi lehetőségek bővítésével kívánja újrapozícionálni Magyarország és a magyar borászok helyzetét világszinten is.

Az esemény olyan átfogó bormarketing lehetőséget biztosít, melynek révén a nemzetközi fajták mellett a világviszonylatban kevésbé ismert magyar tételek is rivaldafénybe kerülhetnek.

A ProWeinon megtalálható magyar borokról és borászatokról itt érhető, míg a Hungarian Wine Summitról ide kattintva érhető el további információ.