Amerikai védelmi miniszter: A NATO területét megvédjük

Egyéb2022. okt. 13.Növekedés.hu

z Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett a katonai szövetség alapszerződése kollektív védelemről szóló pontja, a washingtoni szerződés 5. cikke betartása mellett, ami azt jelenti, hogy a NATO-tagországok területének minden négyzetcentiméterét megvédi esetleges agresszió esetén - jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Brüsszelben.

Lloyd Austin a NATO-tagországok védelmi miniszterei tanácskozásának befejező munkanapjára érkezve hangsúlyozta, a szövetségesek minden segítséget megadnak Ukrajnának mindaddig, amíg arra szükség van. Hozzátette, várakozással tekint Svédország és Finnország NATO-csatlakozása elé, mely reményei szerint hamarosan megtörténik.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár rövid érkezési nyilatkozatában megköszönte Washington transzatlanti együttműködés melletti elkötelezettségét, valamint hozzájárulását Ukrajna támogatásához. Közölte, a szövetségesek a tanácskozás első munkanapján arról egyeztek meg, hogy még több támogatást nyújtanak Ukrajnának, egyebek mellett légvédelmi rendszerekkel segítik a háborúban álló ország önvédelmét.

Üdvözölte, hogy az ENSZ Közgyűlése szerdán elítélte az Oroszország által támogatott úgynevezett népszavazásokat, azok alapján négy ukrajnai régió elcsatolását, továbbá követelte, hogy Moszkva azonnal változtasson az intézkedésein, illetve kimondta Ukrajna területi sérthetetlenségét. Mindez azt mutatja, hogy ki kell állni a szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartása és a közös alapértékek mellett - tette hozzá a NATO-főtitkár.

Stoltenberg a szerdán kezdődött, kétnapos védelmi miniszteri tanácskozás részleteiről adott korábbi tájékoztatása szerint a résztvevők arra összpontosítanak, hogy a szövetség miként fokozza és tartsa fenn Ukrajnának nyújtott támogatását, illetve erősítse tovább a tagországok védelmét. Megbeszélik továbbá, hogy a NATO-nak a korábbinál nagyobb figyelmet kell fordítania a létfontosságú infrastruktúrák védelmére.