Havi tízezret spórolhat a bankszámlán

Egyéb2017. okt. 14.Növekedés.hu

Legkedvezőbb esetben csak havi pár száz, rossz választás esetén viszont 10 ezer forintnál is több havi számlaköltsége keletkezik ugyanazokért a banki szolgáltatásokért egy miskolci lakóhelyű, közepes jövedelmű és átlagos számú tranzakciót igénybe vevő ügyfélnek.

A digitális világban bárki bárhonnét az országban választhat magának bankszámlát, s ügyeit éjjel-nappal elintézheti akár az interneten, akár telefonbank révén. Sok olyan ügyfél van ugyanakkor manapság is, akinek fontos, hogy közvetlenül a bankfiókjában intézze ügyeit, s személyes ügyintéző segítségével adja meg megbízásait vagy végezzen tranzakciókat. Utóbbiak közül viszonylag széles banki számlakínálatból választhatnak a Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén élő ügyfelek, hiszen ott – az általunk 2017 október elején kiválaszott paraméterekre – a hazai vezető nyolc nagybank mellett további három kereskedelmi bank és nyolc takarékszövetkezet is ajánlott bankszámlákat, számlacsomagokat. A kínálat természetesen nem csak a miskolciaknak, hanem a közelben lakó, ügyes-bajos dolgaik intézésére rendszeresen a megyeszékhelyre utazó vagy éppen az internetbankolást előnyben részesítő ügyfeleknek is elérhető.

Ha valaki tudatosan, banki szokásainak, igényeinek megfelelően választ folyószámlát, akár kevesebb, mint ezer forint költséggel megúszhatja a számlavezetés és valamennyi tranzakció díját. Azonban ha nem „testhezálló” számlája van, extrém esetben akár havi 8-11 ezer forint is lehet a terhe ugyanazon szolgáltatásokért – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető Bankszámlaválasztó alkalmazás révén. A jegybanki alkalmazás segítségével akár megyénként is kiválasztható az adott régióban elérhető valamennyi bankszámlára vonatkozóajánlat, számlacsomag. Kalkulációnkban egy középkorú (40 éves), átlagos igazolt családi jövedelemmel (havi nettó 250 ezer forint) rendelkező ügyféllel, illetve jellemző számú és összegű tranzakcióval számoltunk. Az MNB programja – amelyhez, Magyarországon egyedüliként, jogszabályi előírás révén maguk a pénzügyi intézmények kötelesek naprakész adatokat szolgálni – a megadott adatok alapján nem pusztán az egyes számlaköltségeket mutatja be, hanem összesített havi átlagos becsült költséget is megad.

A költségek mellett érdemes figyelni az egyéb feltételekre is. Megeshet, hogy egyes bankszámlák nyitása valamilyen kezdeti összeg befizetéséhez, vagy minimálisan előírt (akár borsos összegű) rendszeres havi jövedelem beérkezéséhez kötődik. Lehet, hogy a számlazárásnál felmondási időt és/vagy valamilyen egyéb költséget is előírnak. Figyelni kell arra is, hogy egyes szolgáltatások lemondása nem minden esetben eredményezi más, kapcsolódó szolgáltatások törlését is! Nem utolsó szempont, hogy milyen kiegészítő szolgáltatások kapcsolódnak a bankszámlához (pl. sms-értesítés a tranzakciókról, folyószámla-hitel vagy bankkártyához járó kiegészítő biztosítás feltételei, internetbanki szolgáltatás, stb.). Léteznek olyan bankszámlák – például Miskolcon is – ahol a számlavezetési díj önmagában alacsony, ám az egyes tranzakciókért számítanak fel drágább, a piaci átlag feletti tarifát. Ugyanakkor ennek ellenkezője is előfordul, a drágább „alaptarifájú” számlatípus, amelynél viszont a tranzakciók ára kedvezőbb, esetleg a csomagárban benne foglaltatik (ez nyilvánvalóan a havonta sok műveletet kezdeményezőknek előnyös).

Alapesetben egy hitelintézet is többféle célcsoport igényeinek kielégítésére törekszik, így a táblázatunkban látható kedvezőbb ajánlatú bankok egy részének is vannak több ezer forinttal drágább havidíjú számlaajánlatai is Borsod megyében – csak épp egy másik ügyfélkörnek. Más szavakkal: előfordulhat, hogy nem kell más banknál olcsóbb számlalehetőséget keresni, hiszen lehetséges, hogy jelenlegi hitelintézetünknél is van ilyen. Érdemes erről is körültekintően tájékozódni. Miskolcon érdekesség az is, hogy a jogszabály által előírt feltételekkel rendelkező, úgynevezett banki alapszámlák közé (nyilvánvalóan a megadott ügyféligényhez nagyon illeszkedő ajánlata miatt) két, piaci feltételekkel rendelkező folyószámla is beférkőzött a legkedvezőbb kondíciójú ajánlatok közé.

TOP 5 bankszámla miskolci átlagos ügyfélnek*

Hitelintézet

Konstrukció neve

Havi átlagos becsült költség (Ft)

Számlanyitáskor elhelyezendő összeg (Ft)

Számlanyitás díja (Ft)

Netbank van-e

Bankkkártya van-e

Akció

Sberbank

FAIR számlacsomag

693

0

0

Igénybe vehető

Igénybe vehető

Igen

OTP Bank

Smart számlacsomag - 5 ATM csomaggal

727

0

0

Igénybe vehető

Igénybe vehető

Nem

UniCredit Bank

Alapszámla

1 575

0

0

Igénybe vehető

Igénybe vehető

Nem

Polgári Bank

Polgári Lakossági Alapszámla csomag

1 665

1 575

0

Igénybe vehető

Igénybe vehető

Nem

Raiffeisen Bank

Raiffeisen Alapszámla

1 665

20 000

0

Igénybe vehető

Igénybe vehető

Nem

Forrás: MNB Bankszámlaválasztó alkalmazás, lekérés dátuma: 2017.10.04.





*Havi 3 db ATM-es készpénzfelvétel (egyenként 20 ezer forint értékben), 1-1 db eseti papíralapú, illetve elektronikus átutalás (10-10 ezer forint), 3 db csoportos beszedés (tranzakciónként 10 ezer forint), 5 db bankkártyás vásárlás (darabonként 20 ezer forint). Nem tartalmazza viszont a bankkártya és az internetbanki szolgáltatás éves díját. Ditrói Péter