Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A pénz csak következmény – 10 mondás Európa leggazdagabb emberétől

Elemzések2019. szept. 1.Növekedés.hu

Bernard Arnault azt is vallja, hogy az üzleti életben a türelem a legfontosabb dolog. Tíz mondást gyűjtöttünk össze attól az embertől, akinek a vagyona első európaiként a nyár elején elérte a 100 milliárd dolláros szintet.

Bernard Arnault, a Moët Hennessy-Louis Vuitton (LVMH) luxuscikkgyártó cég elnök-vezérigazgatójának vagyona idén júniusban meghaladta a 100 milliárd dollárt, egészen pontosan 100,4 milliárd dollárt ért el, ami amúgy a francia GDP 3 százalékának felel meg.

A divatipar leggazdagabb embereként így ő lett az első európai, aki több mint 100 milliárd dolláros vagyonra tett szert.

Azóta azonban vagyona a 100 milliárdos szint alá csökkent, de jelenlegi 97 milliárdos vagyonával még mindig Európa leggazdagabb, illetve a világ harmadik leggazdagabb emberének számít.

A Business Insider most összegyűjtötte híresebb mondásait. Ezek közül tízet válogattunk ki.

1. Ami engem érdekel, az a brandem – és sosem saját magam – promotálása.

2. A munkám arról szól, hogy segítsem az innovátorokat és a dizájnereket annak megértésében, hogy kreativitásuk sikere nagyrészt a termékük sikerén alapul. Fontos a kreativitás, de annak úgy kell megvalósulnia, hogy az tetsszen az embereknek, és használni is tudják azt.

3. Egy startup célja az, hogy ne maradjon startup.

4. A boldogságot az jelenti a számomra, ha vezethetem a csapatot, lehetőleg a csúcsra.

5. A pénz csak következmény. Mindig azt mondom a csapatomnak, ne aggódjanak sokat a nyereségesség miatt. Ha jól teszed a dolgod, akkor azzal együtt jön a nyereségesség is.

6. Emlékszem, amikor azt mondták nekem, nincs értelme ilyen sok brandet összetenni. Ez mégis siker lett, minden versenytárs utánozni próbál.

7. Ami örömöt szerez nekem az az, hogy a kreativitást üzleti valósággá formálhatom szerte a világban. Ehhez kapcsolatban kell állnom az innovátorokkal és a dizájnerekkel, de egyben az ötleteiket életképessé és konkréttá kell tenni.

8. Az üzleti életben szerintem a legfontosabb dolog, hogy hosszú távon gondolkodjunk, és ne legyünk türelmetlenek. Én amúgy türelmetlen természetű vagyok, kontrollálni is kell magam.

9. Nagyon versengő típus vagyok, mindig nyerni akarok.

10. Gyakran mondom a csapatomnak, hogy úgy kellene viselkednünk, mintha még mindig startup lennénk. Ne legyél túl sokat az irodában. Maradj terepen a vásárlók vagy a dizájnerek között. Én minden héten elmegyek az üzletekbe, mindig keresem az üzletvezetőket. Azt akarom látni, hogy kinn vannak a vásárlók között, és nem az irodájukban ülnek papírmunkát végezve.