Az új lakásokra van kiéhezve a piac

Elemzések2018. ápr 8.Növekedés.hu

A használt lakások átlagára 2017 utolsó negyedében 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami érezhető lassulást jelent a korábbi három negyedév 8,4-9,3 százalékos éves drágulási üteméhez képest. Az új lakásoknál viszont a tavalyi utolsó negyedév 12,3 százalékos éves áremelkedést hozott, ami az elmúlt 5 év legmagasabb értéke.  Az új lakások piacán egyre jobban szorítja a kapacitáshiánnyal küzdő fejlesztőket a 2020-as átadási határidő.

Bár a 2017-es év további drágulást hozott a lakáspiacon, a használt és új lakások ára eltérő pályán mozgott - derül ki az ingatlan.com a 2017-es előzetes KSH-adatokat feldolgozó elemzéséből. A használt lakásoknál a drágulás üteme lassult a múlt év során, ezt mutatja, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az éves árváltozás mértéke 7,4 százalékot tett ki, ami az elmúlt négy évben mért legalacsonyabb érték. Fordított a helyzet az új lakásoknál: ezeknek az ára ugyanis a múlt év utolsó negyedévében - éves összevetésben - 12,3 százalékkal emelkedett, ez pedig ötéves csúcsot jelent.

Kereslet, kapacitáshiány és közeledő határidő

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az adatok nem jelentenek meglepetést. Hozzátette:

A használt lakások iránt továbbra is erős a kereslet, de az utóbbi időszakban már látható volt, hogy visszafogottabbá vált a drágulás üteme, ez pedig kedvez a lakásvásárlást tervezőknek. Az új lakásokra viszont nagyon ki van éhezve a piac. A kiemelkedő kereslet, az építőiparban látható kapacitáshiány és az építőanyagok drágulása pedig meredek emelkedőre tette az árakat.

Balogh László kiemelte, hogy a kapacitáshiány miatt a legkisebb, néhány lakásos és a legnagyobb, több száz lakásos társasházak kivitelezése csúszhat vagy akár átmenetileg le is állhat. Emiatt több esetben is veszélybe kerülhet az új lakások 2020 előtti átadása. Ez azért lényeges, mert a jelenlegi szabályozás szerint a 2019 végéig használatba vett új lakásokra vonatkozik csak a kedvezményes 5 százalékos áfa. A később átadott lakásoknál már az eredeti áfakulcs lesz érvényben, ami több mint 20 százalékos drágulást jelenthet a végleges árakban.

Nagyvárosok húzzák a drágulást

A szakértő azt is elmondta, hogy a hivatalos adatok szerint

a használt lakásoknál 7,4 százalékos volt az éves drágulás országszerte 2017 utolsó három hónapjában, de ennél a megyeszékhelyeken, a nagyvárosokban és Budapesten jóval nagyobb, két számjegyű az áremelkedés.

Ráadásul az előzetes adatok kiegészülhetnek a legnagyobb városok statisztikáival, amelyek árváltozás mértékét még feljebb húzhatják.  Az ingatlan.com elemzését ismertetve a szakember elmondta, hogy a használt lakások piacán az a kereslet a legalacsonyabb árkategóriába tartozó ingatlanok iránti kereslet fokozódhat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nagyobb városok agglomerációjában lévő családi házak, ikerházak mellett a sorházi lakások iránti kereslet jelentősen erősödhet. ezeknek az ára ugyanis már versenyben van az adott város központi részein található társasházi lakások árával.

SIKERSZTORIK
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Így osztja be idejét a világ leggazdagabb embere
Jeff Bezos szerint szükség van nagy ívű, hosszú távú víziókra, azonban időnk, energiánk túlnyomó részét rövid távú, 2-3 évre vonatkozó célkitűzésekre kell összpontosítani.
Siker2019. márc 17.
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
100 éve nem volt ekkora vagyonuk az amerikai ultragazdagoknak
Ijesztő: ilyen arányokra utoljára az 1920-as évek végén, még a nagy gazdasági világválság kitörése előtt volt példa.
Pénzügyek2019. feb 26.
Ezek a legkedveltebb nászutas célpontok
A rangsor első helyére a görögországi Santorini került, nem véletlenül, hiszen a lenyűgöző kék-fehér épületeiről híres vulkanikus sziget Görögország egyik legszebb turisztikai célpontja. Mutatjuk a többit is.
Hírek2019. márc 15.