Csendesedhet az árhullám a lakáspiacon

Elemzések2018. márc. 4.Növekedés.hu

Tavaly az első fél évben 12,8 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető reálértelemben az MNB-számítása szerint. Vajon lehet még ennél is nagyobb drágulás a lakáspiacon? Kínálati oldalról megközelítve a kérdést, megállapítható, hogy az újlakás-piacot fokozatos alkalmazkodás jellemezte 2016–2017 során. A 2017-es 14,5 ezer újlakás-átadás után 2018-ban országosan 25 ezer új lakás kaphat használatbavételi engedélyt a piaci várakozások szerint, s ez a szám némileg tovább emelkedhet 2019-ben is. A lakásépítések átfutási ideje másfél-két év, a jelenlegi intenzív építési volumeneket támogatja az alacsony, 5 százalékos újlakás-áfa, ami 2019 végéig biztosan érvényben marad. Keresleti oldalról nézve azt látjuk, hogy középtávon idehaza mérséklődhet a befektetői szándékkal lakást keresők vagy -építtetők száma, a lakhatási céllal vásárlók azonban egyre aktívabbak lesznek a piacon. Ezt támasztja alá, hogy egyrészt a lakásbérleti díjak emelkedése megállni látszik a fővárosban. Másrészt mára a magas lakásárakat beérték a kivitelezési költségek: tavaly a kivitelezési költségek 10 százaléknál is nagyobb ütemben drágultak, amit nagyrészt a személyi jellegű kiadások 20 százalékot meghaladó növekedése okozott, amelynek hátterében az ágazatot sújtó munkaerőhiány bérfelhajtó hatása húzódott meg. Vagyis összességében a lakásfejlesztők és befektetők is egyre kisebb hozamot érhetnek el az új lakásokon. A lakosság rendelkezésre álló jövedelmének emelkedése és a lakáscélú hitelezés 2017-es felfutása arra enged következtetni, hogy egyre több az olyan vevő a használt- és részben az újlakás-piacon is, aki lakhatási céllal vásárol. A hazai lakáspiacot eddig összességében erős keresleti környezet és fokozatosan alkalmazkodó kínálat jellemezte. A következő években maradhat a tartós lakhatási célú kereslet, ami egy visszafogottabb építkezési lázzal párosul majd. Ezáltal az árszint növekedési ütemét fokozatos lassulás jellemezheti. Branauer Sára Tőkepiaci elemző MKB Elemzési Központ MKB Bank Zrt.

Videók ajánlása vagy bármi