20 ÉV MÚLVA ÉRHET CSÚCSRA AZ OLAJFELHASZNÁLÁS

Hírek2018. márc. 4.Növekedés.hu

A világon jelenleg napi 100 millió hordó körüli olaj fogy, s ez a mennyiség 10 százalékkal emelkedik a csúcsfogyasztásig, ami a 2030-as évek végére várható - a British Petrol (BP) napokban publikált előrejelzése szerint.

Eközben a megújuló energia válik a leggyorsabban bővülő erőforrássá, ami a jelenlegi ötszörösére nő 2040-re.
A tanulmány szerint az energiaszükséglet növekményének 40 százalékát már a megújulókból nyerik. Az üzemanyag-felhasználás hatékonyságának növelésével az olajfogyasztás legnagyobb mértékben a közlekedésben, a szállításban fékeződik. Ugyanakkor az elkövetkező 15 évben India energiaigénye bővül a leggyorsabban, s e tekintetben átveszi a vezető szerepet Kínától. A BP úgy becsüli, hogy napi 85 millió hordós kibocsátás felelne meg a párizsi klíma-egyezménynek. Ebben célul tűzték ki, hogy a felmelegedés mértékét 2 C fok alatt szükséges tartani, s törekedni kell arra, hogy ne haladja meg a 1,5 C fokot.
De ha a karbon kibocsátás 10 százalékkal növekszik – ahogy azt a BP jelzi – az már meghaladja az egyezményben elfogadott mértéket.
Bob Dadly, az olajmulti vezérigazgatója a tanulmány ismertetése kapcsán kijelentette:”Sokkal határozottabban kell szakítanunk a múlttal hogy a reaalitásokat is figyelembe véve fékezhessük a karbon kibocsátás növekedését.”