Elképesztő sebességgel bővül a globális középosztály

Elemzések2018. okt. 5.Növekedés.hu

2018 szeptembere egy fontos mérföldkő az emberiség történetében: mostantól a Föld népességének több mint fele számít gazdagnak vagy középosztálybelinek, azaz a történelem során most először csökkent 50 százalék alá a szegények és anyagilag sebezhetők aránya.
 
 
A Brookings Institution elemzése négy kategóriába sorolja az emberiséget, szegénynek számít, aki napi kevesebb, mint 1,9 dollárból él, anyagilag sebezhetőnek, aki naponta 1,9 és 11 dollár közötti összeget képes elkölteni, majd középosztálybelinek számítanak a napi 11-110 dollárt költők, 110 dollár fölött pedig következnek a gazdagok (az összegek 2011-es dollárban, vásárlóerő-paritáson számolva értendők). Az eredményeket a fenti ábra mutatja 2018 szeptemberében:
globálisan 630 millióan számítanak szegénynek, 3,16 milliárdan sebezhetőnek, 3,59 milliárdan középosztálybelinek, 200 millióan pedig gazdagnak.
A Brookings Institution elemzői hangsúlyozzák, hogy elképesztő sebességgel javul az emberiség jövedelmi helyzete, elsőre hihetetlennek tűnik, de másodpercenként egy ember emelkedik ki a szegénységből. Eközben másodpercenként öten lépnek be a középosztályba, míg két másodpercenként egy szerencsés emelkedik fel a gazdagok közé.
Ha a jelenlegi tendenciák kitartanak, akkor 2030-ban az akkor 8,3 milliárdra becsült teljes népességből 5,3 milliárdan lesznek középosztálybeliek, 300 millióan gazdagok, 2,3 milliárdan sebezhetők és mindössze 450 millióan szegények.
És hogy miért ennyire fontos a középosztály? Az elemzők rámutatnak, hogy a globális középosztály generálja a legnagyobb keresletet - egészen pontosan kereslet egyharmadát -, jóval nagyobbat, mint a vállalatok vagy az államok.
A teljes cikk a Pénzügyi Szemle Online oldalán, ITT érhető el.