Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Money.hu: Fordulat jön a személyi kölcsönök terén

Elemzések2021. jún. 19.Növekedés.hu

Felfutás várható a személyi kölcsönök terén. Az év első négy hónapjában már 32 milliárd fölé kúszott az új személyi kölcsönök összege. Új piacot hozhat a felújítási támogatás.

Változatos időszakon van túl a pandémia előtt a lakossági hitelezésen belül lendületet bővülés mutató személyikölcsön-piac. A járvány miatt a múlt évben annak ellenére is visszafogott volt a személyi kölcsönök iránti kereslet, hogy a kormány döntése szerint a személyi hitelekre is érvényes volt a kamatplafon-szabály, amely szerint a bankok előbb maximum 5,9, később 5,6 százalékos kamat mellett folyósíthattak csak új személyi kölcsönt. Ugyanakkor a családok a járvány okozta bizonytalan gazdasági helyzetben óvatosabbá váltak, így sokan a korábban tervezett hitelfelvételt is elhalasztották. 


Hónapok, milliárdok, járvány


A járványhatás a következőképpen nézett ki: 2018-ban havi átlagban a 37 milliárdot is meghaladta az új személyikölcsön-szerződések összege, ez 2019-ben már 46 milliárd felett volt, 2020-ban azonban a 30 milliárd alatti tartományba került. Az elmúlt év során a bankok a 2019. évinél csak 40 százalékkal kevesebb személyi kölcsönt tudtak kihelyezni az ügyfeleknek.
Bár a hitelkihelyezést ma még átmenetileg visszafogja, hogy a járvány ideje alatt sok háztartás nem tudta elkölteni a pénzét, ezáltal jelenleg a kényszerűen megnőtt megtakarítást tudják felélni, ám szemmel láthatóan idén már fordult a kocka: az év első négy hónapjában már 32 milliárd fölé kúszott az új személyi kölcsönök összege. A money.hu szakértői pedig arra számítanak, hogy a következő időszakban további növekedés jöhet. A járványhatás lecsengése után ugyanis megjelenhetnek a piacon azok, akik korábban elhalasztották a hitelfelvételt. 

Az autóvásárlás és a felújítás lehet a sláger


Segítheti a növekedést továbbá, hogy az autópiacra is növekedés vár, márpedig a személyi kölcsönök egy jelentős részét korábban részben autóvásárlási céllal vették fel a háztartások. Bár sokan úgy vélték, hogy a klasszikus személyi hitelek iránti keresletet csökkentheti a 3+3 milliós állami lakásfelújítási hitelkonstrukció is, ám a bankok egy része szerint új piacot hozhat a felújítási támogatás, hiszen azok, akik nem akarják a lassúbb, jelzálog alapú hitelt igényelni, a gyors, akár interneten is igényelhető személyi kölcsönt választják. A bankok az elmúlt hetekben a támogatás feltételeihez igazították a személyi hitel kondíciókat. Így például az adósok az állami támogatás 3 milliós összegéig ingyenesen elő/végtörleszthetik a hitelt, ha a támogatás utólagos elszámolása megtörténik. 
A fentiek nyomán a Magyar Nemzeti Banknak beszámoló bankok arra számítanak, hogy komolyan megélénkülő kereslet várható a személyi kölcsönök iránt az idei második és harmadik negyedévben. Segítheti a kölcsönök iránti kereslet emelkedését, hogy egyre több bank kínál már minősített fogyasztóbarát személyi hitelt, amely átláthatóbbá teszi a személyi hitelek világát.


Zsebre menő különbségek


Ahogy valamennyi hitelnél, így a személyi kölcsönöknél is jelentősek a különbségek a különböző bankok ajánlatai között. 
A money.hu szakértői szerint fontos tudni, hogy sokszor nem a “saját” bank adja a legjobb feltételeket. Mindez abból is látható, hogy a money.hu személyihitel-kalkulátora szerint egy 6 éves futamidőre felvett, 1,8 millió forintos hitel esetében (legalább 250 ezer forintos igazolt jövedelem mellett) a legolcsóbb ajánlat esetében 2,28 millió forintot kell összességében visszafizetni az adott banknak, ez havi szinten 31,5 ezer forint alatti törlesztést jelent. Ezzel szemben a drágább konstrukcióknál a visszafizetendő összeg közel 300 ezer forinttal magasabb is lehet.