Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hasít az Insta, a nyereség javát hozza Zuckerbergnek

Elemzések2024. ápr. 7.F. P.

Nem szokta megosztani a Meta, hogy milyen arányt képvisel nyereségében a Facebook, az Instagram vagy a WhatsApp, de most egy bírósági ügy során meg kellett adni ezeket az adatokat. Elképesztően hasít az Insta.

Az FTC, az amerikai versenyhivatal vizsgálja a Metát, ennek során láátak napvilágot olyan adatok, melyeket a társaság nem közöl a negyedéves jelentéseiben.

Ezek alapján 2020-ban 22 milliárd dollárt hozott az Instagram, amely a meta összes árbevételének 26 százaléka. 2021-ben ez már 32,4 milliárd lett, ami 27 százalék, 2022 első felében 16,5 milliárd dollárral már közel 30 százalék a Bloomberg szerint.

Ez azt mutatja, hogy az Instagram gyorsabban növekszik, mint a Meta közösségi média rendszerének már tagjai. Ez igencsak visszaigazolja Mark Zuckerberg 2021-es döntését, amikor 715 millió dollárért megvette az Instát. 

A Meta bíróságon kérvényezte, hogy függesszék fel az ellen folyó eljárát, mivel eddig nem tudták bizonyítani, hogy az Instagram és a WhatsApp megvétele és integrálása bármiben is hátrány okozott volna a felhasználóknak.