Jobban teljesítettek a nők vezette alapkezelők

Elemzések2020. jún. 5.Növekedés.hu

A koronavírus járványt kísérő tőzsdei zuhanásban a nők által vezetett alapok a piaci átlagnál alacsonyabb veszteségeket hoztak össze.

A női egyenjogúság számos szakmában nem valósult még meg. Ezek közé tartozik a pénzügyek világa is, ritkák a női vezetők, “férfi klubok” irányítják a világ pénzpiacain tevékenykedő cégeket. Vannak persze kivételek ezen a piacon is, például az alapkezelőknél.

Egy friss kimutatás szerint a koronavírus válságot kísérő tőzsdei zuhanásokban a nők által vezetett alapkezelők jobb teljesítményt hoztak, mint a férfiak által irányított alapok.

Egy amerikai adatszolgáltató, a HFR által összeállított Women Access index szerint az idei év első négy hónapjában a nők által irányított alapok átlagosan 3,5 százalékot veszítettek. Ez lényegesen jobb teljesítmény, mint a teljes piac hozamát mutató HFRI 500 Fund Weighted Index 5,5 százalékos csökkenése.

A női menedzserek úgy tűnik jobban kezelik a kockázatokat

- mondta a Financial Times című lapnak Russel Barlow, az Aberdeen Standard befektetési cég alternatív befektetésekért felelős globális igazgatója.

A körülbelül évi 3 ezer milliárd dolláros alapkezelői piacon az eszközök kevesebb, mint egy százalékát kezelik női menedzserek.

A férfiak és a nők aránya a vezetői posztokon 20 az egyhez.

A teljes alapkezelői munkavállalói létszámot nézve jobb a helyzet, a Preqin nevű adatszolgáltató csoport felmérése szerint megközelíti a 20 százalékot a nők aránya. Ez a ráta az elmúlt években lassan ugyan, de emelkedett valamelyest. Tracy Castle-Newman, a Morgan Stanley befektetési bank egyik igazgatója pár évvel ezelőtt megpróbálta klubba szervezni a szektor női alkalmazottait: “összesen vagy tízen jöttünk össze” - számolt be tapasztalatairól.

Holott a statisztikák azt mutatják, hogy a nők által kezelt alapok februárban és márciusban, a nagy tőzsdei zuhanások idején alacsonyabb veszteséget hoztak, mint a piaci átlag. Márciusban a Women Access tavaly októberi indulása óta a legjobb teljesítményt mutatta.

Elképzelhető, hogy a férfiak inkább előtérbe helyezik az egójukat a racionalitáshoz képest. A nők jobban tartanak a kockázattól, óvatosabbak

- mondta Irene Perdomo, egy londoni befektetési cég, a Gresham Investment Management makro stratégája.

Szintén a kockázatvállalási hajlandóságban való óvatosságot látja a női menedzserek fő előnyének Monica Hsiao, egy hongkongi cég, a Triada Capital befektetési vezetője.

Kisebbségben vagyunk, s mivel nem vagyunk tagjai a ‘fiúk klubjának’, hajlamosak vagyunk eltérni a hagyományos befektetési gondolkodásmódtól

- mondja a menedzser, aki áprilisban 4,25 százalékos hozamot tudott felmutatni.

Vannak persze kétkedők is, Leda Braga, a Systematica Investments alapítója és vezetője, az iparág egyik legmagasabban jegyzett női vezetője szerint túl kevés a női menedzser a piacon ahhoz, hogy elegendő adat legyen teljesítményük elemzéséhez. Braga Blue Trend nevű alapja az idén 10 százalékos hozamot tudott felmutatni. A HFR Women Acces index 25 alap teljesítményét követi, ezek összesen alig több mint 13 milliárd dollárt kezelnek.

Egy másik magyarázat szerint a női alapkezelők jobb teljesítményének magyarázata az oktatásban rejlik. Az alapok pénzügyi menedzsereit előszerettel válogatják az egyetemek matematika, illetve mérnöki szakjairól. Ezeken a általában férfiak végeznek, a nők aránya alacsony. Így aki itt helytáll, az jó eséllyel a pénzpiacok világában is jobban teljesít, hisz már az egyetemen is keményebben kell megdolgozni az elismerésért.

Az elhivatottság és a szenvedély nagyobb hajtóerő egy olyan karrier során, amely eleve ellenszélben indul

-mondja Leda Braga.