Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Központi kérdéssé vált a tej ára a régióban

Elemzések2023. ápr. 25.Sz.A.

Szerdán egyeztetnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a tejpiac ágazati szereplőit tömörítő szervezetek a GVH gyorsított ágazati vizsgálatának megállapításairól és javaslatairól. A versenyhatóság szakértői hat javaslatot tettek a múlt hét csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéstervezetben az infláció csökkentése érdekében. Közben a román versenyhatóság is egyeztetést kezdeményezett a tej árának csökkentéséről. Ukrajnában pedig az olcsó lengyel import miatt forronganak a helyi tejtermelők.

A Gazdasági Versenyhivatal április 20-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tej és tejtermékek piacán, január 20-án indított gyorsított ágazati vizsgálatának eredményeit.  Az elemzés megállapításai alapján a versenyhatóság hat javaslatot fogalmazott meg.

Ezekben a GVH szakértői többek között felvetik a nyerstej árképletének felülvizsgálatát, szakmai segítséget ajánlanak az élelmiszerárstoppal kapcsolatos jövőbeli jogalkotói megfontolásokhoz, javasolják a fogyasztói árak összehasonlíthatóságának erősítését, felvetik a növényi italok árképzésének átgondolását, illetve további hatósági fellépést is szükségesnek tartanak az élelmiszerkereskedelem területén.

Személyes szakmai konzultációra hívta a GVH a tejpiac ágazati szereplőit

Az ágazat szereplői egy hónapig, május 20-ig véleményezhetik a GVH honlapján elérhető jelentéstervezetet, ennek keretében a versenyhatóság április 26-ára – e hét szerdára – személyes szakmai konzultációra hívta meg az ágazati szereplőket tömörítő, illetve a jelentéstervezet javaslataiban érintett szakmai szervezeteket (Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Országos Kereskedelmi Szövetség, Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Növényi Alapú Élelmiszereket Gyártók és Forgalmazók Országos Szövetsége, Tejallergiásokat Segítő Csoport).

A GVH többek között javasolja a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által alkalmazott nyerstej alapárprognózis módszertanának felülvizsgálatát. Mint írták: a nyerstej árát jelentős mértékben befolyásoló módszertan jelenleg egy olyan árképleten alapul, amelynek egyes elemei 2023-ban tovább növelhetik a tejtermékek áremelkedését, ezzel fűtve az inflációt. A GVH ezért az árképlet felülvizsgálatát javasolja a Terméktanács számára, melyhez a nemzeti versenyhatóság felajánlja szakmai támogatását. Úgy fogalmaztak, hogy:

a versenyhatóság javaslata a magyar fogyasztókat és a magyar termelőket is védi, a revízió ugyanis nem csak az infláció mérséklődéséhez, hanem a hazai tejtermelők versenyképességének erősítéséhez is hozzájárulhat.

Romániában is egyeztettek a tejtermelők és a versenyhatóság

Közben a román versenytanács nem ellenzi, hogy a feldolgozók és kiskereskedők a közösen vállalt árengedmények mértékéről egyeztessenek egymással a tej árának ideiglenes csökkentése érdekében, ugyanakkor a versenyszabályok betartásának fontosságára figyelmezteti az érintetteket.

A kommünikét ismertető Agerpres román hírügynökség felidézte: a termelők, feldolgozók, nagykereskedők és áruházláncok képviselői a kormány székházában április 11-én tartott találkozón, Nicolae Ciuca miniszterelnök jelenlétében állapodtak meg arról, hogy május elsejétől kezdődően hat hónapos időtartamra önkéntes árengedményeket vezetnek be a literenként 7 lejnél (535 forint) drágábban eladásra kínált tej fogyasztói árának legalább 20 százalékos csökkentése érdekében. A megállapodás a romániai eredetű tejre vonatkozik, a legalább 20 százalékos árkedvezményt pedig a feldolgozók és a kiskereskedők egyenlő arányban (legalább 10-10 százalékos árcsökkentést vállalva) osztják el egymás között.

Az ukrán tejtermelők a lengyel import tej miatt forronganak

Ukrajnában azonnali kormányzati intézkedéseket sürget az Ukrán Tejtermelők Szövetsége, mert aggasztja, hogy korlátozás nélkül áramlanak be a nyugati szomszédból a tejtermékek.

Legalább annyit szeretnének elérni, hogy ugyanannyi ideig tiltsák be a lengyel behozatalt, mint amennyire a lengyelek betiltották az ukránt a maguk piacára – közölte az Interfax Ukraine ukrán hírügynökség.

A privatbankar.hu összefoglalója szerint idén az első negyedévben 50,34 millió dollárt tett ki a teljes ukrán tejtermékkivitel, ebből 4,81 millió dollárral részesedett Lengyelország. Ugyanakkor a lengyelek szinte a paletta csaknem minden szegmenséből hoztak be árukat, kivéve a vajat és a habtejszínt. Összesen 3360 tonna sajt érkezett 18,45 millió dollár értékben, ami négyszerese a Lengyelországba irányuló teljes ukrán tejexportnak – mondta Arsen Didur, a szövetség vezetője. Ukrajna összesen 55,42 millió dollár értékben importált tejterméket ebben az időszakban, ennek majdnem fele, 24,7 millió dollárnyi érkezett Lengyelországból.