Megérkezett az év legjobban várt filmes csemegéje

Elemzések2019. nov. 30.D.J.

Nem sokkal a mozis bemutató után Martin Scorsese új alkotása „Az ír” már Magyarországon is látható a Netflixen.

Még mielőtt 2003-ban elhunyt volna Frank Sheeran, azt állította, hogy bérgyilkosként legalább 25 embert végzett ki. Először egy maffiafőnök majd egy szakszervezeti vezér szolgálatába állt. Róla szól Scorsese új, nagyszabású gengszterfilmje „Az ír”, amely bizony nem szűkölködik a játékidővel: a produkció ugyanis majdnem három és fél órás.

A főszerepet játszó Robert De Niro először 13 éve vetette fel Scorsese-nek, hogy vigyék filmre Sheeran életét. Akkor mindketten úgy gondolták, hogy még utoljára le kéne forgatniuk egy közös filmet. A stúdió azonban kihátrált mögülük. A remekbe szabott mozijával „A Wall Street Farkasával” Scorsese hiába robbantott kasszát, a vallásos történelmi drámája „A Némaság” óriásit bukott a pénztáraknál. A Paramount megrémült, amikor Scorsese bejelentette, hogy az „ír”-nek becézett bérgyilkos történetét 175 millió dollárból szeretné vászonra vinni.

A neves rendezőt végül napjaink legnagyobb videótár szolgáltatója segítette ki. A Netflix nem csak a számlát álta, de mellette teljesen szabad kezet adott Scorsese-nek.

Az már pár perc után is világos, hogy a neves rendezőnek a kisujjában van a téma. Egy gengszter-eposzt akár álmából kelve is le tudna dirigálni. A hosszú játékidő ellenére „Az ír”-ben nincs egy unalmas perc se. A büdzsé jó részét a történelmi korszak megidézése mellett az vitte el, hogy a színészeket sok helyen digitálisan vissza kellett fiatalítani. Mindez azonban egyáltalán nem zavaró.

robert de niroRobert de Niro Az ír című filmben

Az pedig "Az ír"-t látva egyenesen meglepő, hogy Al Pacino és De Niro korábban csak három moziban szerepeltek együtt. Ráadásul igazán emlékezetes közös jelenetük eddig csak az 1995-ös Szemtől szemben című filmben volt. Pedig óriási együtt látni a két színészlegendát.

Egy gond van csupán: Scorsese ebben a műfajban már alkotott emlékezetesebbet is. Legyen szó akár az önéletrajzi elemekből építkező Aljas utcákról, a filmtörténeti mérföldkőnek számító Nagymenőkről, vagy a Las Vegas sötét oldalát megvillantó Casinoról, a korábbi nagy gengszterfilmjei mind mélyebb nyomott hagytak maguk után.

Miközben „Az ír” kétség kívül roppant szórakoztató, néha olyan, mintha a filmet igazán a nosztalgia hívta volna életre. Mintha Scorsese, De Niro, Pacino és Pesci még egy utolsó nagy gengszter-eposszal el akartak volna búcsúzni az egyik kedvenc zsánerüktől. Az elválás persze nem könnyű. Ahogy közeledünk a zárás felé, a filmen úrrá lesz a mélabú. A 80 felé közeledő Scorsese pedig egy olyan témára -az öregedésre- kezd el fókuszálni, amelyet eddig többnyire került. Talán nem véletlen, hogy pont itt a fináléban kapjuk a film legszemélyesebb jeleneteit.