Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Mit nézünk még idén a mozikban? – Filmek, amikre érdemes lehet várni

Elemzések2019. aug. 31.D.J.

Még ebben az évben debütál egy új Scorsese alkotás, a Star Wars Saga zárórésze és egy új Brad Pitt film is - összegyűjtöttünk néhány nagyreményű mozit, amelyik Magyarországon idén fog megjelenni.

Az: Második fejezet

Bemutató: szeptember 5.

A kritikusok már a 80-as években is azzal viccelődtek, hogy ha Stephen King publikálná a bevásárló listáját azt is megfilmesítenék. Ha a rövidfilmeket és a sorozatokat is beszámítjuk King alkotásaiból eddig közel 300 mozgóképes adaptáció készült. De egyik se volt olyan sikeres, mint a 2017-es „Az”. Ennek a második, záró felvonása jövő héten érkezik a mozikba. A történet 27 évet ugrik az időben. A hősök a bohóckinézetű rémmel ezúttal felnőttként fognak szembenézni.

Ad Astra – Út a csillagokba

Bemutató: szeptember 19.

Brad Pitt az utóbbi években egész jól válogatta meg a filmszerepeit. Amikben feltűnt azok rendszerint kifejezetten szórakoztatóak voltak. Beleértve a nemrég mozikba került új Tarantino filmet is. A szeptemberben debütáló Ad Astrában egy űrhajóst játszik, aki az apja és néhány idegen létforma nyomában járva átszeli a galaxist. Az előzetes alapján ígéretesnek tűnik.

Joker

Bemutató: október 3.

A képregényfilmek teljesen ellepték az utóbbi években a nagyvásznakat. Jellemző, hogy eddig idén az öt legsikeresebb filmből három szuperhősökről szól. Viszont a Joker úgy tűnik nem egy szokványos képregény mozi lesz. A rendező Todd Phillips az ígéretek szerint egy pszichológiai thrillert hozott tető alá. A trailer földhöz ragadt komor hangulatot ígér. A CGI helyett a jelek szerint ezúttal a színészi alakításoké lesz a főszerep. Az sem árt, hogy a Gotham városát terrorizáló Jokert ezúttal korunk egyik legjobb színésze Joaquin Phoenix fogja alakítani.

Terminátor: Sötét végzet

Bemutató: október 31.

Manapság minden stúdió a mozis franchise-okból akar megélni. Nem csoda, hogy a Fox újra és újra megpróbál életet lehelni a Terminátorba. A legutóbbi epizód a 2015-ös Genisys akkorát bukott Amerikában, hogy inkább újragondolták az egészet és csináltak egy közvetlen folytatást az 1991-es második résznek. James Cameron, aki ezúttal producerként vett részt a készítésben esküdözik, hogy ez most már tényleg egy jó film lesz. Októberben kiderül, hogy igaza van-e.

Piranhas

Bemutató: november 7.

Olaszországban a maffia-filmek új aranykorukat élik. Az utóbbi időben a témában nem csak több kiváló film, de pár remekbeszabott TV-sorozat is készült, élükön a csúcsnak számító Gomorrával. Az itáliai bűnügyi mozik sorát ősszel a Piranhas szaporíthatja tovább. A film egy csapat tinédzserről szól, akik a helyi gengsztervezér parancsait követve AK fegyverekkel járják Nápoly utcáit. Jó előjel, hogy a Berlini Filmfesztiválon a Piranhas elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat.

Az aszfalt királyai

Bemutató: november 14.

Lassan már ódivatúnak számít, ha egy film elsősorban a felvonultatott sztárokkal akarja eladni magát. Ilyen értelemben „Az aszfalt királyai” egy régivágású mozi. Az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyről szóló produkcióban Christian Bale és Matt Damon játsszák a főszerepeket. A figuráik azon dolgoznak majd, hogy a Ford oldalán valahogy megverjék a Ferrari autóit.

Jégvarázs 2.

Bemutató: november 21.

Jó eséllyel itthon és a nagyvilágban is az év egyik legsikeresebb mozija lesz a Disney soron következő animációs filmje. A hat éve bemutatott első rész 1,2 milliárd dollárt gyűjtött be a jegypénztáraknál. A rekordokat döntögető forgalom után nem is volt kérdés, hogy az Andersen "Hókirálynő"-jén alapú mesének folytatása is lesz. Biztató, hogy az egyik rendező Jennifer Lee az utóbbi években kreatívként több remek Disney produkcióban, így a Vaiana és a Zootropolis munkálataiban is részt vett.

The Irishman

Bemutató: november 27.

A filmrajongóknak egy új Martin Scorsese alkotás debütálása mindig piros betűs ünnep. A "The Irishman"-nal Scorsese ráadásul visszatér a kedvenc műfajához a gengszterfilmekhez. A Robert de Niroval és Al Pacinoval leforgatott film igaz történeten alapul. Arról a Frank Sheeranről szól, aki 25 gyilkosságot követett el az olasz maffiának.

Star Wars: Skywalker kora

Bemutató: december 19.

Bár a tavalyi Csillagok Háborúja spin-off a Solo az elvárások alatt teljesített, nagy meglepetés lenne, ha a számozott nagyfilmek sorában az utolsó, az idén érkező záró része nem robbantana kasszát. A Shop-Stopot is rendező Kevin Smith, aki mellesleg óriási Star Wars rajongó hírében áll, kint volt a forgatáson és azt mondta: az egyik alakítás annyira erőteljes volt, hogy az elképesztő színészi munkát látva még könnyezett is. Persze Smith imád túlozni. De ha fele olyan jó lesz a film, mint ahogy sejteti a Csillagok Háborúja kilencedik részét már akkor is egész jó téli program lesz megnézni.