OTP: a járványhelyzet ellenére is növekedett az öngondoskodási index

Elemzések2020. nov. 4.HP

A négy éve érvényesülő csökkenő tendenciát megtörve, a tavalyi eredményhez képest 1 ponttal, 35-re emelkedett az OTP Öngondoskodási Index főátlaga az idei évben. Ez azonban még mindig jóval elmarad a 2016-ban mért legmagasabb, 38-as értéktől. A koronavírus-járványt kísérő gazdasági nehézségek miatt az öngondoskodás témája a korábbinál erőteljesebben jelent meg a közbeszédben, de a kiszámíthatatlan helyzet, a megfelelő anyagi lehetőségek hiánya sok esetben gátat szabott az ezzel kapcsolatos tervek megvalósításának.

Az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményei alapján az öngondoskodás 2020-ban ismét téma lett a közbeszédben. Az előző évi felméréshez képest 15-ről 21 százalékra nőtt azon megkérdezettek aránya, akik maguk is beszéltek a témáról ismerőseiknek. Az index rámutat, hogy a magyarok többsége továbbra is pozitívan vélekedik az öngondoskodásról, az öngondoskodást egyértelműen pozitívan megítélők aránya viszonylag magas, a 2018-as kiugró értéket nem számítva idén a legmagasabb.

A gondolatokat ugyanakkor nem mindig követik tettek. A 2020-as OTP Öngondoskodási Index szerint korábban nem látott szintre, 40 százalékra mérséklődött azoknak az aránya, akik rendelkeznek a 16 kiemelten vizsgált pénzpiaci megtakarítási forma valamelyikével.

A friss felmérésben a pénzpiaci termékkel nem rendelkezők 8 százaléka mondta azt, hogy a háztartása anyagi helyzete megengedné, hogy valamilyen összeget rendszeresen félretegyen, vagyis a többségüknek nincs erre lehetőségük. Az OTP Bank szakértői szerint a járványt kísérő gazdasági nehézségeknek is szerepük volt a visszaesésben, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy éppen a váratlan helyzetek, mint például a koronavírus járvány azok az időszakok, amikor felértékelődik a pénzügyi tartalékok szerepe.

A kutatás eredményei alapján jelentős (42 százalék) azoknak az aránya, akik úgy gondolkoznak a jelenlegi, sok esetben kiszámíthatatlan helyzetben, hogy a mostaninál több pénz felhalmozása hosszabb távon nagyobb biztonságot jelentene a számukra. Ugyanakkor éppen a nehézségeik miatt nem tudják növelni a félretett összeget: a korábbinál többet mindössze 100-ból 9-en kezdtek megtakarítani, főleg azok, akik eleve jobb anyagi körülmények között élnek.

A megtakarítási hajlandóságra komoly hatással volt a koronavírus járvány, bár ahogy látjuk, nem mindenkire egyformán. Azok számára, akik megtehetnék, de eddig még nem kezdtek rendszeres havi megtakarításba, az idei koronavírus járvány jelentette bizonytalanság fordulatot hozhat a megtakarítási attitűdöket – főleg a hosszútávú tervezést - tekintve. Az első félévben az OTP Bank ügyfelei már aktívabban keresték a befektetési lehetőséget a pénzüknek, legyen szó egyszeri, nagyobb összegről vagy rendszeres, kisebb megtakarításokról. Ezt jól mutatja az, hogy az OTP Bankban megtakarító ügyfelek száma növekedett a tavalyi időszakhoz képest, ráadásul örömre ad okot, hogy ez elmondható az értékpapírokban takarékoskodó ügyfélszámról is. Azok, akik csak most állnak neki a pénzügyi tervezésnek, biztos partnerre találhatnak az OTP Bank szakértőiben, hiszen segítségükkel mindenki megtalálhatja az anyagi lehetőségeinek és élethelyzetének leginkább megfelelő megtakarítási megoldást céljai megvalósításához

– nyilatkozta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az Öngondoskodási Index kutatási eredményeket bemutató sajtótájékoztatón.

Abban sincs változás, hogy évről évre növekszik a megtakarításaikat részben vagy egészben készpénzben tartók tábora. Az első csoportba 2018-ban a megkérdezettek 41, 2019-ben a 45, idén a 47 százaléka tartozott. Akik csak készpénzben takarítanak meg, azoknak az elmúlt három évben 18, 21, illetve 23 százalék volt az arányuk. A készpénzfelhalmozók legfontosabb érve nem változott: 88-89 százalékuk azzal az indokkal tartja otthon a pénzt, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá.

A válaszadók 51 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy rendszeres havi megtakarításba kezd valamelyik pénzintézetnél, 62 százalék elsődlegesen a saját bankjánál venne igénybe ilyen terméket. A megtakarítási termék kiválasztása során a legfontosabb szempont az érthetőség, átláthatóság, a gyors hozzáférhetőség és hogy kis összeggel is köthető legyen.

A koronavírus-járvány hatásait is vizsgálta a kutatás

A válaszadók többségének (62 százalék) nem változott, 35 százalékának azonban romlott az anyagi helyzete a járvány miatt. Az utóbbi csoportba tartozók nagyobb részének (58 százalék) elegendő volt lemondani valamilyen korábban eltervezett nagyobb kiadásról, hogy áthidalja a nehézségeket, de a megkérdezettek fele arról számolt be, hogy ehhez a megtakarításaira is szükség volt. Leggyakrabban (az esetek 87 százalékában) a készpénzben őrzött tartalékot használták fel. A válaszadók 8 százalékának a megtakarítási termékben tartott pénzhez (is) hozzá kellett nyúlnia.

Erősödött a pénzügyi tervezés szerepe

A 2020-as OTP Öngondoskodási Index azt mutatja, hogy egy év alatt 45-ről 49 százalékra nőtt a rövid és hosszabb távra pénzügyi tervet készítők aránya.

Az OTP Bank nemcsak a legnagyobb privát banki ügyfeleket támogatja a megtakarítások kezelésében, hanem az idei évben több mint 150 ezer alkalommal segített a megfelelő pénzügyi befektetési termék kiválasztásában a Pénzügyi Tervező szolgáltatással.

Ennek is köszönhető, hogy még a koronavírus-járvány alatt is sikerült további erősíteni a pénzügyi tervezés fontosságát és ennek mentén az ügyfélcélokhoz igazodó személyes ajánlatot nyújtani.