Pandorfi Outlet: Kevesebben, de még mindig járnak ki a magyarok vásárolni

Elemzések2020. okt. 31.V.Zs

A magyar vásárlók körében népszerű outlet továbbra is üzemel, bár az utazási korlátozások miatt elsősorban helyiek látogatják. Ennek ellenére vannak magyar vásárlók.

Mióta az osztrák kormány enyhitette a korlátozásokat, május közepétől a teljes Outlet és a hozzátartozó körülbelül 160 üzlet valamint étterem újra elérhetőek. „Az emberek jönnek, sétálnak es vásárolnak is”, mondta a növekedes.hu-nak a Mario Schwann, Center Manager McArthurGlen Designer Outlet Parndorf központ menedzsere.

E pillanatban elégedettek vagyunk a vásárlók számával

tette hozzá, azonban forgalmi adatokat nem közölt. 

Az idelátogatók összetétele a járvány előtt igen változatos volt. Most azonban az utazási korlátozások és  karantén intézkedések miatt  főként Burgerlandból és a környező területekről érkeznek

mondta Schwann.

A vásárlók száma bár nyilvánvalóan csökkent, továbbra is időszakos üzlet és márkafüggő. Hétvégén és ünnepnapokon most is többen érkeznek – köztük magyarok is.

A héten többen jöttek, mivel Ausztriában ünnepnap van, de Magyarországról is több vásárló érkezett a pénteki október 23-I szabadnap miatt,

mondta a növekedés.hu-nak a parndorfi Adidas outlet munkatársa.

Nyárral összevetve valamivel alacsonyabb a forgalom, akkor szintén a szabadságok miatt több vásárló érkezett, mondta.

„Nem lehet összehasonlítani a vírus alatti, és például a tavalyi forgalmat”, mondta lapunknak a Calzedonia munkatársa. Csökkent a látogatók száma, de a vírustól függetlenük vannak, jönnek. Hogy arányaiban mennyivel kevesebben látgatnak ide tavalyhoz képest, nehéz megmondani, függ a naptól, hogy tavaly ilyenkor például érkezett-e az adott napon turistacsoport.

A hétvége és hétköznap, valamint az ünnepnapok közötti hullámzás a járvány idején is megfigyelhető. A magyar vásárlók aránya üzletenként is eltérő – más egy fehérneműboltban mint egy (több)ezer eurós kabátüzletben.

Átlagosan 50 százalékkal esett vissza a forgalom a tavalyi év azonos időszaka, vagy akár a nyárhoz képest, tudtuk meg a Lacoste üzlet munkatársától. Konkrét adatokkal nem rendelkeznek, de érezhetően kevesebb a vásárlók száma, bár a fent említett hétvége/hétköznap/ünnepnap fluktuáció itt is jellemző. A magyar vásárlók aránya egyébként nem olyan magas, olyan 8%-10% lehet.

Mivel sokan nem tudják, mivel jár a határátlépés, inkább távol maradnaktette hozzá az üzletmunkatársa.

A korlátozások ellenére a forgalom egy részének megtartásában valószínűleg segít az outlet kialakítása. Sok a szabad terület, az üzletek nem zárt, hanem szabadtéren helyezkednek el.  

Ettől függetlenül a központ vezetői is a távolságtartást javasolják, a maszk viselése mindenütt kötelező, az éttermekben is, ahol hat főben maximalizálják a csoportok számát.