Trump nyíltan Putyin szövetségese lett az orosz-ukrán háborúban?

Az amerikai elnöknek néhány nap alatt sikerült az, ami Vlagyimir Putyinnak négy és fél év háborúskodással sem: megrendíteni az Ukrajnát támogató nyugati szövetség legfontosabb pillérét, az Egyesült Államok stratégiai megbízhatóságát. Trump sorozatban hozott olyan döntéseket, amelyek Moszkva érdekeit szolgálják.

Mi történt pontosan?

Trump október 9-én megállapodott Putyinnal az orosz dízelolaj exportjának újraindításáról.Egy héttel később – mindössze két nappal egy új szankciós törvénycsomag hatálybalépése előtt – elnöki rendelettel felfüggesztette a szeptemberben elfogadott, kétpárti támogatást élvező Graham-törvény oroszellenes szankcióinak alkalmazását. A törvény intézkedései nem csupán a 100–500 százalékos büntetővámokról szóltak, hanem az orosz bankrendszert és az olajszállító árnyékflottát célzó új korlátozásokról is.

A korábban bevezetett szankciók többsége ugyan érvényben marad, Washington azonban lényegében lemondott a Moszkvára gyakorolható, kiterjedtebb gazdasági nyomás jelentős részéről.

Október 9-én Trump azt is bejelentette, hogy közvetítésével Ukrajna és Oroszország „energia-tűzszünetben” állapodott meg, a harcoló felek felfüggesztik egymás olajfinomítói elleni támadásokat. Ezt azonban hivatalosan egyik ország sem hagyta jóvá, és a megállapodást nem is tartották be.

Eközben Trump nyilvánosan Zelenszkij ukrán elnök távozását követelte, és egyre erőteljesebben sürgette az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadások leállítását.Ráadásul váratlanul korlátozták az ukrán hadsereg számára létfontosságú Starlink és Starshield műholdas rendszerek működését.A Fehér Ház tagadja, hogy közreműködött volna ebben, az ukrán fél viszont amerikai kormányzati beavatkozásra gyanakszik. Elon Musk, a két szolgáltatást működtető SpaceX vezetője szerint a korlátozásokra az amerikai kormánytól érkezett utasítás. Akárhogy is történt, a katonai következmények egyértelműen Moszkvának kedveznek.

Egyoldalú amerikai kedvezmények

A fenti intézkedéseknek egyértelmű a politikai kedvezményezettje: Oroszország. De mit kap Trump cserébe? Olajpiaci segítséget a vészesen közelgő félidős választások előtt a világpiaci és amerikai üzemanyagárak letöréséhez? Komoly orosz ígéretet a békekötésre Ukrajnával? Netán közvetítői segítséget a kellemetlenül elhúzódó iráni háború lezárásához? Vagy ismét az történik, ami a tavalyi alaszkai csúcstalálkozón: Trump azt hiszi, hogy ő diktálja a deal feltételeit, miközben Putyin máris zsebre teszi az engedményeket – ellenszolgáltatás nélkül?

A mostani fordulat közvetlen kiváltó oka nem Ukrajna, hanem Trump iráni háborúja miatt kirobbant nemzetközi energiaválság.

Az USA a világ legnagyobb kőolajtermelője és egyik legjelentősebb dízelexportőre, de a nemzetközi olajtermékpiacok kínálati zavarai mégis súlyosan érintik. Például a dízel ára az év eleji, gallononként 3,5 dolláros szintről októberre 6 dollár fölé emelkedett. A benzináremelkedés közvetlenül az autósok pénztárcáját terheli. A gázolaj meredek drágulása a mezőgazdaságon és az áruszállításon keresztül az egész gazdaság költségeit növeli, végső soron fűti az inflációt.

A félidős választások tétje

November 3-án félidős kongresszusi választások lesznek Amerikában. A republikánusok számára az infláció és a megélhetési költségek komoly politikai tehertételt jelentenek. Trump gyors antiinflációs húzásra kényszerült közvetlenül a választások előtt. Putyin pedig felismerte, hogy az amerikai elnök saját iráni háborúja olyan energiapiaci alkupozícióba hozta Moszkvát, amelyről korábban aligha álmodhatott.

Csakhogy az orosz dízelüzlet gazdasági jelentősége erősen kérdéses. A bejelentés szerint Oroszország azonnal 300 ezer tonna dízelt szállít, novemberben további 500 ezret, ezt követően egymillió tonnát, majd újabb hárommillió tonna követheti a korábbi szállításokat. A teljes mennyiség megközelíti az ötmillió tonnát hétmillárd dollár értékben.

Még ha valamennyi szállítás meg is valósulna, ez az amerikai fogyasztáshoz viszonyítva olyan korlátozott mennyiség, hogy az árakra gyakorolt hatása várhatóan csekély lenne.

Trump azzal érvel, hogy az orosz dízel nem feltétlenül az USA-ban kerül felhasználásra, hanem a világpiacra juthat.

Csakhogy ott sem várható tőle érdemi árcsökkenés. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az orosz szállítások növelik a világpiaci kínálatot. Ha Moszkva csupán korábbi vevőitől tereli át az üzemanyagot más piacokra, a globális kínálat nettó bővülése elmarad. Arról nem is beszélve, hogy az ukrán dróntámadások az orosz finomítói kapacitások jelentős részét megbénították.A nagydobra vert dízelmegállapodás így inkább választási gyorssegélynek látszik Trump számára, mintsem az energiaválság megoldásának.

Az amerikai elnök egy bizonytalan és korlátozott gazdasági eredmény reményében nagyon is kézzelfogható politikai engedményeket tett Putyinnak.Oroszország számára viszont nemcsak az exportbevétel jelenthet nyereséget, hanem a diplomáciai siker: hogy Washington ismét üzleti partnerként kezeli Moszkvát.

A Kremlben már további amerikai–orosz közös projektekről is beszélnek, például atomenergiával működtetett adatközpontokról. A gazdasági kapcsolatok normalizálása tehát megindulhat anélkül, hogy Oroszországnak előbb békét kellene kötnie Ukrajnával. Ez Moszkva számára már önmagában is számottevő eredmény.

Békeígéret vagy diplomáciai mézesmadzag?

Lehetséges, hogy Putyin a szankciók enyhítéséért cserébe tartós békét ígért Trumpnak Ukrajnában? Az amerikai elnök számára ez nagy politikai és személyes siker lenne. Az iráni háború bizonytalan kimenetele mellett különösen vonzó lehet számára, hogy az ukrajnai konfliktus lezárását saját diplomáciai vívmányaként, világpolitikai örökségének egyik trófeájaként tüntethesse fel.

De milyen békéről lehet szó?Putyin számára az lenne az ideális megállapodás, ami elismeri vagy tartósan befagyasztja az orosz területi nyereséget, korlátozza Ukrajna katonai mozgásterét, kizárja az ország NATO-tagságát és felszámolja a nyugati szankciókat.Ha mindezt sikerülne elérnie, a Kreml katonailag és politikailag egyaránt győztesként kerülhet ki a háborúból.Trump célja ezzel szemben elsősorban maga a megállapodás lehet. Számára a békekötés ténye és látványos bejelentése fontosabbá vált, mint az, hogy a rendezés hosszú távon fenntartható-e.

E két cél közötti különbség Putyint komoly alkuelőnybe hozza.

A Graham-szankciók mostani felfüggesztését a Fehér Ház azzal indokolta, hogy a büntetőintézkedések alkalmazása Oroszország ellen akadályozná a békéről beinduló tárgyalásokat a felek között. Ez önmagában elfogadható érv – feltéve, hogy Moszkva részéről érdemi engedményekre lehet számítani.Putyinnak azonban nem kell feltétlenül békét kötnie, elég, ha időhúzással fenntartja a béke lehetőségét, s újabb tárgyalásokkal, részmegállapodásokkal és homályos ígéretekkel életben tartja Trump reményeit. Miközben az amerikai elnököt saját politikai naptára sürgeti, tárgyalási pozíciója meggyengülhet.

Ugyanis minden Moszkvának tett egyoldalú engedménnyel csökken azoknak az alkueszközöknek az értéke, amelyekkel Washington valódi kompromisszumokat kényszeríthet ki Putyintól. A szankciók nem pusztán büntetőintézkedések, hanem alkueszközök is.

Irán – egy nagyobb alku része?

Nem zárható ki, hogy a háttérben egy szélesebb geopolitikai alku körvonalazódik. A vártnál sokkal bonyolultabbá vált iráni háború Trump szemében felértékeli Moszkvát. Oroszország Irán fontos katonai, diplomáciai és energetikai partnere, amely befolyással rendelkezik Teheránban. Trump számára különösen hasznos lehet, ha Putyin besegítene az iráni háború lezárásában, enyhítené, vagy legalább mérsékelné az Iránnak nyújtott orosz támogatást.

Ebből a szempontból

fontos fejlemény, hogy Oroszország hivatalosan is felajánlotta: közvetítőként – a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete mellett – átveszi és saját területén tárolja, illetve feldolgozza Irán dúsítotturán-készletét.

Hivatalos iráni források szerint Teherán és Moszkva között napirenden van ez a kérdés, de a készletek tényleges átadásáról vagy elszállításáról egyelőre nem született megállapodás.Egy háromoldalú alku logikája világos lenne:Washington enyhíti az Oroszország elleni szankciókat és nyomást gyakorol Ukrajnára a háború gyors befejezése érdekében, Moszkva cserébe együttműködik az iráni válság kezelésében. Ezzel az ukrajnai háború rendezése egy szélesebb geopolitikai alku részévé válhatna.

Putyin iránt tisztelet, Zelenszkij iránt ellenszenv

A mostani fordulatot nem lehet kizárólag gazdasági vagy katonapolitikai érdekekkel magyarázni.Trump külpolitikájában a személyes kapcsolatok, rokonszenvek és sérelmek szokatlanul nagy szerepet játszanak.Az elnök hisz abban, hogy a vezetők közötti közvetlen, személyes kapcsolatok olyan konfliktusokat is megoldhatnak, amelyekkel a hagyományos, államközi diplomácia nem boldogul. Ez a megközelítés könnyen háttérbe szoríthatja az intézményes garanciákat, a szövetségesek érdekeit és a hosszú távú stratégiai megfontolásokat.

Trump számára a világpolitikai nagyság az erős személyes hatalommal, a dominanciával és az ellenfelek akaratának megtörésével kapcsolódik össze. Az elnök régóta különös tisztelettel beszél Putyinról, aki pontosan ezt a vezetői képet testesíti meg. Zelenszkijhez viszont egészen más érzelmi viszony fűzi. aminek gyökerei 2019-ig nyúlnak vissza.

Trump első elnöksége alatt kérte az akkor frissen megválasztott ukrán elnöktől, hogy működjön közre a Joe Bidenhez és fiához, Hunterhez kapcsolódó ukrán korrupciós vizsgálatokban. Zelenszkij azonban nem teljesítette Trump kérését. A katonai támogatás visszatartása és a fő politikai riválisával kapcsolatos vizsgálat sürgetése vezetett végül is Trump első impeachment-eljárásához.

Az első Trump-kormány egyes magas rangú tisztviselői – köztük John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó – rámutattak arra, hogy Trump máig személyes sérelmet és neheztelést táplál Zelenszkijjel szemben a 2019-es telefonbeszélgetésük miatt.A személyes ellenszenv és a geopolitikai érdek mindenesetre most ugyanabba az irányba mutat. Zelenszkij – maga mögött tudva az európai szövetségesek politikai és erkölcsi támogatását – nem hajlandó feltétel nélkül elfogadni Trump béketeremtő forgatókönyvét. Eközben az ukrán drónok egyre érzékenyebb csapásokat mérnek az orosz energiaiparra. Trump szemében így nem Putyin, hanem Zelenszkij vált a béke akadályává, amit nyíltan ki is mond:

Zelenszkij nem akarja lezárni ezt a háborút, és valószínűleg soha nem is akarta.

Ez a szerepcsere a jelenlegi amerikai külpolitika egyik legkockázatosabb fejleménye: a megtámadott országra nehezedik egyre nagyobb nyomás, miközben az agresszorral szembeni gazdasági és politikai presszió enyhül.

Újabb alaszkai csapda?

Az alaszkai déjà vu érzése aligha alaptalan. Az egy évvel ezelőtti Trump–Putyin-csúcstalálkozón az amerikai elnök abban bízott, hogy az üzletkötés mestereként, személyes diplomáciájával áttörést érhet el az orosz–ukrán konfliktusban. Putyin azonban elsősorban nemzetközi legitimációt, időt és nagyhatalmi elismerést nyert, de utána folytatta a háborút, mintha semmi nem történt volna Anchorageban. Most ugyanez a forgatókönyv ismétlődhet – csak jóval nagyobb tétekkel. Van azonban egy lényeges különbség:

Putyin ezúttal nemcsak diplomáciai elismeréshez jut, hanem kézzelfogható gazdasági és katonai előnyökhöz is.

A Graham-törvény új szankcióinak felfüggesztése különösen jelentős amerikai engedmény. A Kongresszus elsöprő többséggel támogatta a szigorú jogszabályt, amelynek célja az orosz háborús gazdaság bevételeinek érdemi csökkentése volt. Trump a törvény szeptemberi elfogadása után mindössze egy hónappal gyakorlatilag hatástalanította – ha csak átmenetileg is – az új büntetőintézkedéseket. Mindezt éppen akkor, amikor az ukrán hadsereg orosz olajfinomítók elleni támadásai egyre nagyobb nyomást gyakoroltak Moszkva energiarendszerére és az egyébként sem kielégítő orosz légvédelmi képességekre.

Kijev számára azonban a legaggasztóbb fejlemény az amerikai hírszerzési támogatás körüli bizonytalanság. Ha Washington tudatosan használja fel Ukrajna technológiai függőségét a békekötés kikényszerítésére, az már túlmutat a diplomáciai nyomásgyakorláson.

A megtámadott ország védekezőképességének gyengítéséről lenne szó azért, hogy elfogadja a tartós tűzszünet vagy a végleges békemegállapodás legfőbb orosz feltételeit.

A kialakuló összkép egyre inkább azt mutatja, hogy Trump nem annyira Putyint akarja kemény engedményekre kényszeríteni, mint inkább Ukrajnát.

Ez azonban nemcsak Kijev számára jelent kockázatot, hanem a szövetségesek számára is súlyos kérdéseket vet fel Washington megbízhatóságáról, a biztonsági garanciákról és az amerikai külpolitika távlati irányáról.

A világ reakciója

Trump fordulata ritka kétpárti tiltakozást váltott ki Washingtonban. Moszkvában érthetően elégedetten fogadták az engedményeket és az ukrán elnököt bíráló kijelentéseket, bár az orosz vezetésben is tartanak Trump kiszámíthatatlanságától. Peking számára különösen kedvező fejlemény, hogy a szankciós nyomás enyhítése csökkentheti az orosz olaj kínai vásárlóit fenyegető másodlagos büntetőintézkedések veszélyét. Európában ezzel szemben komoly aggodalom alakult ki.Az EU vezetői és Ukrajna legelkötelezettebb támogatói attól tartanak, hogy Washington a szövetségesei feje fölött köthet különalkut Moszkvával. A nemzetközi mérleg így meglehetősen sokatmondó: Washington megosztott, Moszkva elégedett, Peking kivár, Európa pedig egyre kevésbé bízik a trumpi Amerikában.Amerikából követve az eseményeket, Trump legutóbbi fordulata mögött nem feltétlenül titkos Trump-Putyin háttéralkut látok, hanem inkább több tényező rendkívüli együttállását. Az energiapiaci válság és a magasra szökő amerikai üzemanyagárak politikai kényszerét a félidős választások előtt. Trump vágyát arra, hogy második ciklusában „béketeremtőként” vonuljon be a történelembe. Putyin iránti személyes tiszteletét, amit a magához hasonló erőskezű vezetőkről alkotott képe táplál. És ott vannak még a Zelenszkijjel szembeni régi és új sérelmek. Továbbá egy nagyszabású amerikai–orosz üzlet reménye, amely a gazdasági kapcsolatok normalizálásával új geopolitikai lehetőségeket nyithatna meg Amerika számára.

Ezek a tényezők külön-külön is befolyásolhatják Trump döntéseit. Együttesen azonban olyan konstellációt teremtenek, amelyben Putyin mesterien használhatja ki az amerikai elnök politikai és személyes motivációit.

A legnagyobb veszély nem feltétlenül az, hogy Washington és Moszkva között már megszületett valamilyen titkos megállapodás. Inkább az, hogy Trump úgy is jelentős stratégiai előnyökhöz juttathatja Putyint, hogy közben ő maga azt hiszi, hogy most köti meg élete egyik legnagyobb üzletét.

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.