Trump szétverheti a Republikánus Pártot

Elemzések2021. jan. 21.D.J.

A volt elnök komolyan fontolgatja egy saját párt alakítását. Ha ebbe belevág, azzal feldarabolhatja az amerikai jobboldalt.

Annak a lehetősége, hogy Trump saját pártot fog alakítani már jó ideje benne van a levegőben. Múlt héten megírtuk, hogy a távozása után erre különösen komoly az esély.

Azután, hogy a hívei lerohanták a Capitoliumot, szembefordult vele a párt elitje. Trumptól már szabadulni akarnak, ám a volt elnök népszerűsége hiába esett a mélybe, a republikánus szavazók jó része kitart mellette.

Most, hogy a volt politikai szövetségesei nem látják többé szívesen, a saját követőire alapozva létre hozhat egy saját mozgalmat.

A Wall Street Journal információi szerint Trump nem csak hogy gondolkodik egy saját párt alapításán, de a név is megszületett.

Valószínűleg „Patriot Party”-nak vagyis Hazafi Pártnak nevezné el a szervezetét.

Hogy tényleg bele vág-e az alapításba az még nem teljesen világos, de egyre több jel utal arra, hogy nincs más választása.

Trump a békés nyugdíjas évekből láthatóan nem kér. Az utóbbi hetekben egyértelmű lett, hogy folytatni akarja a politikai pályáját. A Republikánus Pártban viszont mostanra nyíltan szembefordultak vele.

Korábbi támogatója Mitch McConnell például a napokban jelentette ki a Capitolium-i események kapcsán, hogy a volt elnök hazugságokkal tévesztette meg a híveit.

Közben a kutatóintézetek még mindig azt mérik, hogy Trump a legnépszerűbb ember a pártban. A Morning Consult a napokban megkérdezte a republikánus szavazókat, hogy kinek a neve mellé tennék az X-et, ha a 2024-es előválasztásokat most tartanák. A legtöbben Trump mellett álltak ki.

Ha az ellene folyó alkotmányos vádemelési eljárás végén sikeresen szavaznak ellene akkor Trump már nem lehet újra elnök.

Ettől még egy új szervezet alapításával alaposan felforgathatja a politikai színteret.

Még ha a leendő pártja csak pár millió szavazatot is szív el a republikánusoktól, már az elég lehet ahhoz, hogy a jövőben elusszanak a republikánusok győzelmi esélyei.

Hisz az elmúlt bő 30 évben, ha nyertek akkor is csak roppant szoros versenyben tudtak győzni a demokratákkal szemben.

A republikánusoknak minden szavazatra szükségük van: 2000-ben például George Bush győzelme pár száz floridai szavazaton múlt. Persze ez Trumpot akár el is bizonytalaníthatja a pártalapítástól. Ugyanis ha különutakon indul el és megosztja a jobboldalt, akkor azzal a demokraták járnak a legjobban.

Mindenesetre nem ez lenne az első eset, hogy egy volt amerikai elnök saját pártot hoz létre.

Theodore Roosevelt azután, hogy a hivatali ideje lejárt és a sajátjai vagyis a republikánusok kihátráltak mellőle, létrehozta a Haladó Pártot.

Az 1912-es választásokon még egész jól szerepeltek. Roosevelt több szavazatot gyűjtött be, mint a republikánus jelölt, de ez se volt elég a demokraták elleni győzelemhez. A vesztes választások után gyors lejtőre került a történelmi párt, végül 1920-ban meg is szűnt.

Videók ajánlása vagy bármi