Trump vesztett, de ettől még velünk fog maradni

Elemzések2020. nov. 20.D.J.

Saját TV csatorna vásárlásán gondolkodik a milliomos politikus.

Két hete már, hogy eldőlt az amerikai választások eredménye, Trump azonban nem akar belenyugodni a vereségbe.

A Twitter fiókján többször is megírta, hogy a demokraták elcsalták a szavazásokat. Az eredményt pedig a stábja több ízben megtámadta a bíróságokon. Trump úgy távozik az elnöki székből, ahogy beleült: szembemegy protokollokkal és felrúg minden íratlan szabályt. De mindez most nem fog segíteni neki.

Az elmúlt napokban világosan kiderült, hogy a stábjának nincs semmi a kezében, amivel Bidentől el tudnák venni az elnökséget.

Trump belső köreiben páran úgy látják, hogy mindebbe a színfalak mögött ő is kezd belenyugodni. Az a New York Post, amely a választások előtt hivatalosan is a volt elnököt támogatta azt írja:

a csalásról meg van bizonyosodva, de már látja, hogy ebből valószínűleg nem fog kijönni győztesen.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy el fog tűnni a politikai színtérről.

Most van túl egy választáson, ahol 73 millió ember szavazott rá. Több voksot gyűjtött össze, mint bármelyik korábbi republikánus elnökjelölt.

Ráadásul meg van győződve róla, hogy jogtalanul túrták ki a Fehér Házból.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy jövő évtől már elkezd készülni a 2024-es választásokra, ahol majd 78 évesen újra akar indulni.

Abban, hogy továbbra is a reflektorfényben maradjon, segíthet neki, ha szerez egy saját TV csatornát. Már a választások előtt is voltak olyan hírek, hogy ha veszít, akkor médiacéget fog vásárolni.

A legfrissebb értesülések szerint nem a nulláról akar felépíteni egy csatornát, helyette megvenne egy működő kisebb jobboldali TV társaságot.

A nálunk kevésé ismert Newsmax TV neve merült fel az elsők között. Ez a kábelcsatorna mintegy 75 millió háztartásban fogható, de egyelőre a legnépszerűbb műsoraik is csak pár százezer nézőt érdekelnek. A társaság vezérigazgatója mindenesetre nem igazán örül a felvásárlásról szóló híreknek. Chris Ruddy elmondta, hogy Trumpnak egy heti műsort még lehet, hogy adnának is, de nem szeretnék, ha az adó teljesen elvesztené a függetlenségét. De ha a Newsmax nem adja be a derekát, Trump bizonyára talál más megoldást is ahhoz, hogy a reflektorfényben maradjon. Hisz pont az utóbbi években világosan kiderült, hogy a hívei roppant hűségesek. Bárhol fog megjelenni, lesz közönsége.

Eddig a legnézettebb "Trump-párti" adó egyébként a Fox News volt, viszont velük az elnök összerúgta a port a választások óta.

Már csak azért is, mert a Foxon a csalásról szóló vádjait többször is megkérdőjelezték.

Ami igazán megtorpedózhatja Trump terveit, az a labilis pénzügyi helyzete. Bár főleg mint milliomos lett híres, jelenleg a vállalatait közel 1 milliárd dolláros adósság terheli. Egyes elemzések szerint ebből a pénzügyi gödörből többféleképp is ki tud mászni. Például azzal is, ha elkezdi eladni az ingatlanjait.

A nagy kérdés, hogy a következő években bent tud-e maradni a republikánusok között? A pártban többen is vannak, akik ki nem állhatják Trumpot és alig várják, hogy eltűnjön. Mitt Romney szenátortól a Marylandet kormányzó Phil Scotton át a Fehér Ház volt kommunikációs igazgatójáig Anthony Scaramucci-ig sokan örülnének, ha lelépne.

John Bolton volt nemzetbiztonsági tanácsadó szerint azután, hogy Trump hivatali ideje januárban lejár, meg fog változni a dinamika a párton belül. Trump elveszti a hatalmát, és többé nem tudja olyan könnyen sarokba szorítani a többieket, mint eddig.

Viszont az ellene szervezkedők dolgát megnehezíti, hogy Trump roppant népszerű a republikánus szavazók körében.

A republikánusok egyik tanácsadója Whit Ayers úgy látja, hogy a pártban a legtöbben már kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy Trump politikai szerepvállalásának közel sincs vége.