Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Visszaszorul az Apple a kínai piacon

Elemzések2024. júl. 26.F. T.

Az iPhone iránti kereslet visszaesése folytatódott Kínában a második negyedévben, a kínai gyártók mögött a hatodik helyre szorilt az Apple

Az Apple részesedése 14 százalékra csökkent Kínában a telefonok piacán a második negyedévben, míg az első negyedévben még 15 százalék volt, az egy évvel ezelőtti időszakban 16 százalék, korábban, a Huawei magára találása előtt pedig jóval nagyobb. A CNBC számításai szerint 9,7 millió iPhone-t szállítottak, korábban ez a szám jóval 10 millió fölött volt.

A sorrend

A negyedév során a Vivo került az első helyre 19 százalékos részesedéssel, 13,1 millió eladott készülékkel. Az Oppo szerezte meg a második helyet 11,3 millió darabbal, a Huawei leánya, a Honor lett a harmadik 10,7 millió darabbal, és maga a Huawei 10,6 millió darabbal a negyedik, a Xiaomi az ötödik, és őket követi az Apple a hatodik helyen.

Növekvő piac, növekvő verseny

A kínai telefonpiac összességében 10 százalékkal nőtt a második negyedévben, összesen 70 millió darabot szállítottak a gyártók. Az Apple most az Apple Intelligence által próbál javítani helyzetén, de a kínai gyártók is gyorsan építik be a mesterséges intelligencia alkalmazásaikat készülékeikbe.

Kína nélkül is nagy a világ

Úgy tűnik, hogy az Apple-nek a Kínán kívüli világgal kell beérnie, de hát az sem kevés, az is elég lehet ahhoz, hogy a világ legnagyobb tőzsdei cége és egyúttal legnagyobb profittermelője maradjon az iPhone gyártója.