Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Dőlnek a hadiipari megrendelések Amerikának, Európa szélsebesen fegyverkezik

Elemzések2024. júl. 26.Sz.A.

Lockheed Martin szerint „erős az elrettentés iránti igény” világszerte. Az amerikai üzleti csoport arra számít, hogy a F-35-sök szállításának újraindítása után, a megfelelő készletének kialakítása több negyedévet is igénybe vehet.

A Lockheed Martin megemelte az egész évre vonatkozó eladási célját, mivel vadászgépei és rakétái iránti erős kereslet hozzájárult ahhoz, hogy a második negyedévben a várakozásokat meghaladó teljesítményt érjenek el - írja a Financial Times.

Az amerikai védelmi ipari csoport képviselője elmondta, hogy idén akár 71,5 milliárd dolláros bevételre számítanak, amely meghaladja a Wall Street becsléseit.

A Lockheed szerint az F-35-ös és F-16-os vadászrepülőgépek iránti erős kereslet hozzájárult ahhoz, hogy a második negyedév bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 9 százalékkal, 18,1 milliárd dollárra növekedjenek.

A cég részvényei 4,5 százalékkal drágultak New Yorkban.

Frank St John vezérigazgató a lapnak elmondta, hogy a vállalat arra számít, hogy az ukrajnai háborút követően is folytatódik a termékeik iránti erős kereslet.

Az Egyesült Államok kormányának készleteiből adományozott számos Lockheed fegyverrendszer kulcsszerepet játszott az ukrán hadszíntéren, köztük a nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszer (Himars), az irányított többszörös kilövésű rakétarendszer (GMLRS), a Javelin rakéták és PAC-3 rakétái, amelyek a Patriot rakétavédelmi rendszer részét képezik.

A konfliktus – mondta a Financial Timesnak a farnborough-i légibemutatón (Nagy-Britannia) – „általánosabban felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb elrettentésre és több erőforrásra van szükség a védelemben”.

„Ukrajnától függetlenül úgy gondolom, hogy Európa-szerte erős lesz az igény az elrettentésre, és minden bizonnyal Délkelet-Ázsiában is, sőt világszerte” – mondta.

St John néhány nem erősítette meg azon iparági aggodalmat, miszerint az Egyesült Államokban a novemberi elnökválasztás utáni új kormányzat hatással lehet az üzletre.

„A múlt tapasztalata szerint mindkét féllel jó kapcsolatokat tudtunk kialakítani, és minden alkalommal megkettőzzük az erőfeszítéseket a kapcsolatok kiépítésére, amikor új adminisztráció kezdi el működését” – mondta.

„Nem számítunk semmiféle változásra a jelenlegi gyakorlathoz képest” – tette hozzá. „Mindig az elrettentés képességének biztosítására összpontosítunk, azon biztonsági kapacitásokra, amelyek alapvetően szavatolják a rendelkezésünkre álló szabadságjogokat és a meglévő kormányzat működését.”

A Lockheed a múlt héten újraindította F-35-ös vadászgépeinek szállítását, miután korábban azt leállították a repülőgépek jobb teljesítményét biztosító késedelmes fejlesztések miatt. A vállalat a szállítások szüneteltetése alatt továbbra is maximális termelési kapacitással működött, és megfelelő készletet állított elő a repülőgépekből.

F-35 Lightning vadászgépek Lengyelországban, fotó: Shutterstock 

A vállalat nem fogja lassítani a termelési ütemét. St John elmondta, hogy „valószínűleg három-négy negyedévbe fog telni, amig behozzák a szállítandó [repülőgépek] lemaradását”.

Robert Stallard, a Vertical Research Partners elemzője a következőket nyilatkozta: „Miután néhány évig küzdöttünk egy megakadt ellátási lánccal, úgy látjuk, hogy a Lockheed-eredmények azt jelzik, hogy a védelmi ipar már meg tud felelni ezeknek a kihívásoknak.”