Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ezen múlhat a gázai tűzszünet – Tényleg tárgyalóasztalhoz ülhet Izrael és a Hamász?

Globál2024. máj. 5.D.F.D.
A rovat támogatója:

Egyiptomi közvetítéssel nyugovóra térhetnek a fegyverek, amennyiben sikerül tárgyalóasztalhoz ültetni Izrael és a Hamász képviselőit. Az egész Közel-Kelet békéje múlhat ezen.

A Gázai övezetben dúló konfliktus befejezésére egyre nagyobb a nemzetközi nyomás Izraelen, de a Hamászon, sőt támogatóján Iránon is. A harcok beszüntetésében korántsem csak a nyugati országok érdekeltek, a térség államai szintén egyre inkább a fegyvernyugvást szorgalmazzák és ennek érdekében diplomáciai eszközöket is latba vetnek.

A Gázai övezettel szomszédos és így a konfliktus kapcsán is erősen érintett Egyiptom egy tűzszünetre és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon engedésére vonatkozó javaslatot is kidolgozott, amelyet ráadásul szaúdi sajtóhírek szerint a Hamász is hajlandó lenne elfogadni – írja a Haaretz izraeli hírportál. Utóbbi számára egyébként azért elfogadhatóbb az egyiptomi tűzszüneti terv a korábbiaknál, mert míg eddig többnyire csak az Egyesült Államok vállalt volna garanciát a megállapodási tervek betartatásáért, ezúttal Oroszország és Törökország is be lenne vonva az egyezménybe.

Izareli tisztviselők mindemellett azt nyilatkozták, még nem kapták meg a Hamász végleges álláspontját, viszont amennyiben a szervezet belegyezik az ajánlatba, akkor Izrael is delegációt küld Egyiptomba. Szintén izraeli nyilatkozatok alapján azonban a megállapodás esetleges megszületése korántsem biztos, hogy a háború végleges befejezését is elhozná, Tel-Aviv ugyanis továbbra sem adta fel, hogy bevonuljon Rafah-ba.

Összességében egyébként elég kérdéses az izraeli kormány és Netanjahu álláspontja a béketervvel kapcsolatban. A Hamász állítja, hogy Netanjahut nem érdekli az alku, éppígy a szélsőjobboldali Ocma Jehudit frakció izraeli nemzetbiztonsági minisztere Ben-Gvir is tudni véli, hogy az izraeli kormányfő elkötelezett az alku megtagadása mellett.

Eközben azonban elég nagy belpolitikai nyomás nehezedhet az izraeli kormányra annak érdekében, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. Ezt jelzi, hogy miután szombaton megjelentek a megállapodási tervről szóló hírek, Izrael szerte kormányellenes, a túszok szabadon bocsátását követelő tüntetések robbantak ki.

Jelenleg tehát úgy tűnik van esély a megállapodásra. Fontos kérdés, hogy a Hamász valóban nyitott-e erre, úgy ahogy azt állítják és ha igen, ezt megüzenik-e hivatalos csatornán keresztül Tel-Aviv felé, hiszen ez utóbbi az előfeltétele annak, hogy Izrael delegációt küldjön Egyiptomba. Azonban még ha ez meg is történik, nagy kérdés, hogy az izraeli kormány belemegy-e valamilyen alkuba a szervezettel, amelyik 2023. október 7-én brutális támadást intézett Izraellel szemben.