Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megvan a végleges lista: ezekre a pártokra lehet majd szavazni az EP-választáson

Hírek2024. máj. 5.MTI

Az EP-választásra tizenegy listának van meg a szükséges 20 ezer érvényes ajánlása - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.

A közlemény szerint bár 13 párt, illetve pártszövetség adta le az európai parlamenti (EP-) választásra az összegyűjtött ajánlásait a pénteki határidőig, az Új Alternatíva Párt és a Nép Pártján pártoknak nincs meg a nyilvántartásba vételhez szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Azt írták: az EP-választásra 16 jelölőszervezet vett át ajánlóíveket az NVI-től, és 13 listát jelentettek be; az Összefogás a Civilekért Párt, a Szociáldemokraták Pártja és a Magyar Munkáspárt végül nem kívánt listát állítani.

Emlékeztetek: az EP-lista állításához 20 ezer érvényes ajánlás szükséges, ezeket a pártoknak április 20-a és május 3-a között kellett összegyűjteniük. A választópolgár az ajánlását az ajánlóíven adja le, amelyet nevének, személyi azonosítójának, magyarországi lakcímének feltüntetése mellett saját kezű aláírásával kell ellátnia.

Az ajánlások ellenőrzése során az ajánló választópolgárt az ajánlóíven feltüntetett és a központi névjegyzékben szereplő adatainak összevetésével azonosítják és ellenőrzik választójogát.

Kiemelték: az NVI nem érvénytelenít ajánlást, hanem azt az ajánlást, amely nem felel meg a törvényi feltételeknek nem veszi számításba az érvényes ajánlások között. Az ajánlások tételes ellenőrzését nem kell tovább folytatni, ha bizonyossá válik, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a listaállításhoz szükséges számot, illetve amennyiben az ívek vagy az ajánlások száma alapján matematikai számítással megállapítható, hogy az nem érheti el a szükséges ajánlásszámot.

Egy ajánlóív 8 ajánlást tartalmazhat, vagyis a 20 ezer aláírás összegyűjtéséhez 2500 darab, teljesen kitöltött és kizárólag érvényes ajánlásokat tartalmazó ajánlóív szükséges. A jelölőszervezetek számára köztudomású, hogy például a hiányos, hibásan felvett, elírt és emiatt érvénytelen ajánlásokra tekintettel körülbelül 23 ezer ajánlás összegyűjtése javasolt ahhoz, hogy a szükséges 20 ezer érvényes ajánlás összegyűljön.

Az ajánlások ellenőrzését az NVI valamennyi, az EP-választáson listát állító szervezet tekintetében elvégezte - tették hozzá.

Eszerint

  • a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt 4 ezer darab ajánlóívet vett át,
  • a Megoldás Mozgalom 9 ezret,
  • az LMP- Magyarország Zöld Pártja 9100-at,
  • a Demokratikus Koalíció - Magyar Szocialista Párt - Párbeszéd-a Zöldek Pártja 17 ezret,
  • a Második Reformkor Párt 7600-at,
  • a Mindenki Magyarországa Néppárt 5625-öt,
  • a Momentum Mozgalom 6 ezret,
  • a Jobbik - Konzervatívok 5 ezret,
  • a Tisztelet és Szabadság Párt 12 ezret,
  • a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 6 ezret,
  • a Mi Hazánk Mozgalom 9010-et.

Ezeknél a pártoknál az ívek ellenőrzése során a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlás rendelkezésre állt.

Az Új Alternatíva Párt 3300 ajánlóívet vett át, ebből 3015-öt adott át az NVI-nek a listaállításhoz. Ezek közül 1134 ajánlóív tartalmaz ajánlást, amely legfeljebb 9072 ajánlást jelenthet, és mivel ez nem éri el a listaállításhoz szükséges 20 ezres ajánlásszámot, az NVI mellőzte az ajánlások ellenőrzését.

A Nép Pártján 5 ezer ajánlóívet vett át, majd a listaállításhoz 4804-et adott le. Ezek közül 2536 ajánlóív tartalmazott ajánlást, 2268 üres volt. A leadott ívek teljes kitöltöttség és hibátlan ajánlások esetén legfeljebb 20 288 érvényes ajánlást tartalmazhatnak.

Hozzátették: az ajánlásellenőrzés során az ellenőrzött 274 ajánlóíven (2192 sorban) 1670 érvényes ajánlást talált az NVI, azaz 522 sor nem tartalmazott érvényes ajánlást. Mivel a fennmaradó 2262 ajánlóíven csak 18096 sor van, így még abban az esetben is, ha azok mindegyike érvényes ajánlást tartalmazna, legfeljebb 19 766 érvényes ajánlása lehetne a Nép Pártján jelölő szervezetnek. Mivel ez a szám nem éri el a listaállításhoz szükséges 20 ezres ajánlásszámot, az NVI mellőzte az ajánlások további ellenőrzését.

Közölték azt is, az NVI az ajánlás-ellenőrzés eredményéről tájékoztatja a Nemzeti Választási Bizottságot, amely minden, a törvényes feltételeknek megfelelő listát - legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon - nyilvántartásba vett, illetve vesz.