Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kína és India közeledik egymáshoz

Globál2025. aug. 31.MTI
A rovat támogatója:

Hszi Csin-ping kínai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök vasárnap kijelentették, hogy tovább javítják a 2020-as határkonfliktus óta feszült kapcsolataikat, és egyetértettek abban, hogy nem vetélytársként, hanem partnerként kell tekinteniük egymásra - jelentette a kínai állami média.

"Kína és India fejlesztési lehetőségeket jelentenek egymás számára, nem pedig fenyegetéseket" - mondta Hszi az indiai államfőnek.

Mindaddig, amíg a két ország ezt az átfogó irányt tartja szem előtt, a kétoldalú kapcsolatok konkrét kérdései is megoldódnak, és ezáltal a kapcsolatok stabil és tartós fejlődése valósul meg

- tette hozzá.

A kínai elnök szerint Kína és India a globális déli országok fontos tagjai, és döntő felelősséget viselnek a két nép jólétének és a fejlődő országok megújulásának előmozdításában.

Kiemelve az idén esedékes kínai-indiai diplomáciai kapcsolatok 75. évfordulóját, Hszi elmondta, hogy a két országnak stratégiai és hosszú távú perspektívából kell tekintenie a kapcsolatokra.

Míg a tavalyi kazanyi találkozó sikere lehetővé tette a kínai-indiai kapcsolatok újraindítását, a két félnek a tiencsini találkozót követően tovább kell javítania kapcsolatait

- szólított fel a kínai vezető.

A 2020. júniusban történt határkonfliktus mindkét oldalon halálos áldozatokat követelt, de a két ázsiai vezető tavaly októberben Kazanyban megállapodott abban, hogy India és Kína vizsgálatot indít a határviták rendezésének lehetőségei és a kapcsolatok stabilizálása érdekében.

"Nem szabad hagynunk, hogy a határkérdés meghatározza a kínai-indiai kapcsolatok egészét" - szögezte le.

Modi, aki hét év után először látogatott Kínába, a kínai elnök beszédére reagálva megjegyezte, hogy a tavalyi találkozó óta a kétoldalú kapcsolatok ismét pozitív pályára álltak, és egyetértett a kínai elnökkel abban, hogy országaik nem vetélytársak - fogalmazott.

Kijelentette, hogy India készen áll a kétoldalú kapcsolatok hosszú távú perspektívájából tekinteni a kapcsolatokra és azok fejlesztésére.

"Mindkét ország stratégiai autonómiát és független külpolitikát folytat, kétoldalú kapcsolataik nem állnak harmadik fél befolyása alatt" - mondta az indiai miniszterelnök, hozzátéve, hogy az indiai-kínai együttműködés a 21. századot valódi "ázsiai századdá" teszi.

A világ két legnépesebb országának vezetőinek találkozójára a Peking közelében fekvő Tiencsin kikötővárosban került sor, ahol ezekben a napokban tartják a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóját.

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki vasárnap érkezett Tiencsinbe, szintén részt vesz a hétfőig tartó csúcstalálkozón, és várhatóan a kínai és indiai vezetőkkel is találkozik majd a következő napokban.