Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kína megmutatta, miként lennének világvezetők több területen is

Globál3 órájaKlemensits Péter
A rovat támogatója:

A dél-kínai Sencsen megaváros egy nap alatt három cselekvési tervet tett közzé annak érdekében, hogy a globális mesterséges intelligencia és robotika iparágak élvonalába kerüljön. A metropolisz ezáltal igyekszik megerősíteni Kína vezető technológiai központjának státuszát, egyúttal jelezve, hogy a feltörekvő területeken globális vezető szerepre törekszik.

A város március 3-án egyetlen nap alatt három nagyszabású cselekvési tervet terjesztett elő, amelyekben olyan intézkedéseket vázoltak fel, amelyek felgyorsítják a mesterséges intelligencia bevezetését, megerősítik az intelligens számítástechnikai kapacitást a helyi mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalkozások támogatása érdekében, illetve globális vezető szerepet biztosítanak a robotika területén.

A helyi vezetők éppen annak közepette fogalmazták meg hangzatos terveiket, amikor más kínai városok is az innováció rivális központjaivá szeretnének válni – leginkább a keleti Hangcsou városa, amely a helyi AI start-up DeepSeek és a humanoid robotokat gyártó Unitree sikerei miatt óriási figyelmet keltett.

A kínai Szilícium-völgy

Sencsen elsősorban azért kapta a „kínai Szilícium-völgy” elnevezést, mivel 1980-ban különleges gazdasági övezetté nyilvánítása óta jelentős globális technológiai központtá fejlődött. Az eredetileg kis halászfalu, mára a 12 milliónál is több lakosú, élénk innovációs központtá vált. A város olyan kiemelkedő technológiai cégeknek ad otthont, mint a Huawei és a Tencent, dinamikus vállalkozói környezetet teremtve.

Shenzhen hírnevéhez hozzájáruló kulcsfontosságú tényezők közé tartozik a hardver- és szoftvercégek erős ökoszisztémája, a jól fejlett ellátási lánc és a világ legnagyobb elektronikai piacához való hozzáférés.

Ez az infrastruktúra lehetővé teszi a gyors prototípusgyártást és a gyors termékbevezetést. A helyi kormányzat kedvező politikákkal és infrastrukturális beruházásokkal aktívan támogatja a csúcstechnológiai iparágakat, elősegítve a kutatást és fejlesztést olyan területeken, mint a mesterséges intelligencia és a robotika.

Shenzhen a helyi egyetemek és műszaki intézetek által képzett munkaerőből is profitál. Hongkonghoz való közelsége továbbá javítja a nemzetközi piacokhoz és a tehetségekhez való hozzáférést, ami tovább erősíti a globális technológiai színtér meghatározó szereplőjeként betöltött pozícióját.

Ambiciózus irányelvek

Az első irányelv a gyorsan növekvő sencseni AI-termináliparra összpontosít, amely terület az AI-vezérelt eszközök széles skáláját foglalja magában, az okostelefonoktól kezdve az intelligens háztartási termékeken át az ipari rendszerekig.

Célja, hogy 2026-ra 1 billió jüanra (137 milliárd USD) növelje a sencseni AI terminálipar piaci értékét, legalább 10 vezető AI terminálgyártó vállalatot támogasson, valamint hogy a helyi AI terminálgyártók kibocsátása meghaladja a 150 millió darabot.Egy másik, ugyanezen a napon kiadott terv felvázolja Sencsen azon törekvését, hogy 2027-re globális vezető szerepet töltsön be a robotika területén.

A helyi tisztviselők célul tűzték ki, hogy a robotika 100 milliárd jüan értékű iparággá váljon a városban, és hogy legalább 10, 10 milliárd jüant meghaladó értékű robotikai vállalat és 20, 1 milliárd jüant meghaladó éves bevétellel rendelkező vállalat működjön a városban.

Emellett a terv célja, hogy felgyorsítsa a robotika bevezetését számos különböző területen, és létrehozzon egy több mint 1200 robotikai vállalkozásból álló klasztert.

Sencsen, már most is számos világvezető technológiai vállalatnak ad otthont, köztük a Huawei Technologies távközlési óriáscégnek, az elektromos járműveket gyártó BYD-nek és a DJI drónóriásnak, és várhatóan kulcsszerepet játszik majd a kínai gazdaság fellendítésében az egyre élesedő amerikai-kínai technológiai háború közepette.

A mesterséges intelligenciára vonatkozó terv felvázolja a város átfogó ipari ökoszisztémájának kiépítésére irányuló erőfeszítéseket, amelynek keretében a helyi vállalkozások több mint 50 különböző mesterséges intelligenciával működő eszközt állítanak elő, és több mint 60 területen integrálják a mesterséges intelligenciát, többek között a gyártásban, a pénzügyekben és az idősgondozásban.

Célja továbbá, hogy az AI-terminálipar a piacok széles körét célozza meg, például költséghatékony termékeket kínáljon a kínai Övezet és út kezdeményezésben részt vevő fejlődő országok számára.

Vezető globális és hazai AI számítógépes márkákat fogunk ápolni, és támogatni fogjuk a hagyományos számítógép gyártók átalakulását AI-fókuszú gyártókká

– olvasható a tervben.

Eközben a robotikai terv arra összpontosít, hogy megerősítse Sencsen pozícióját a következő generációs automatizálásban azáltal, hogy a várost az alapvető robotikai alkatrészek, a mesterséges intelligencia chipek és a humanoid robotok vezérlőrendszereinek gyártási központjává teszi.

A harmadik kezdeményezés, az intelligens számítástechnikai cselekvési terv célja, hogy támogassa Sencsen mesterséges intelligencia iparát azáltal, hogy biztosítja a helyi vállalkozások számára, hogy elegendő valós idejű intelligens számítástechnikai teljesítmény álljon rendelkezésre.

A város nyújtotta támogatások

Az ambiciózus programnak a megvalósításához a város jelentős támogatásokat helyezett kilátásba, hogy segítsen a nagy AI- és robotikai cégeket a városba vonzani, valamint támogassa a helyi vállalatokat kutatás-fejlesztési és nemzetközi terjeszkedési terveikben.

Hétfőn Meng Fanli, a város párttitkára arra ösztönözte a mesterséges intelligenciával és robotikával foglalkozó vállalatokat, hogy használják Sencsen-t az új technológiák és termékek tesztelésére.

A múlt hónapban a város akár 10 millió jüan támogatást is megígért a mesterséges intelligencia szektornak – beleértve az új mesterséges intelligencia modellek képzési költségeinek 60 százalékát fedező utalványokat –, és 160 milliárd jüannyi beruházást jelentett be „új típusú infrastruktúrába”.A helyi önkormányzat 2025-re vonatkozó éves munkabeszámolója szintén hangsúlyozza a város innováció iránti elkötelezettségét, hiszen a 10 fő fókuszterületből kettő a technológia fejlesztésének szentelt.

Sencsen jelenleg több mint 2600 mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatnak ad otthont, köztük hat unikornisnak, vagyis 1 milliárd dollárnál nagyobb értékű start-upnak. A város 34 tőzsdén jegyzett robotikai céggel is büszkélkedhet, amelyek közül kilenc tartozik az unikornisok közé.

A szerző a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ tudományos főmunkatársa.