Idén ünnepeljük a Kína és az Európai Unió közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóját. Az elmúlt fél évszázad során a Kína–EU kapcsolatok értékes tanulságokat szolgáltattak arra vonatkozóan, hogyan lehet a két gazdasági nagyhatalom közös érdekeit érvényesíteni a következő 50 évben – és azon túl is - írja Lu Xiao, a Pekingi Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Karának adjunktusa.
“Az elmúlt ötven év legértékesebb tapasztalata a kölcsönös tisztelet és az, hogy a felek a közös pontokat keresik, miközben a nézeteltéréseket félreteszik” - fogalmaz Lu Xiao hozzátéve,
a kétoldalú kapcsolatok fejlődése és a különböző területeken elért figyelemre méltó eredmények kivétel nélkül azon az alapon születtek, hogy mindkét fél tiszteletben tartotta a másik fejlődési útját és társadalmi rendszerét, miközben felül tudott emelkedni a történelmi és kulturális különbségeken.
A professzor azt sem rejti véka alá, hogy a jövőben is számítani lehet arra, hogy Kína és az EU között lesznek nézeteltérések. A kulcs ezzel szemben az, hogy a közös alapokat keressük, a különbségeket pedig helyén kezeljük és szűkítsük, nyitott és befogadó szemlélettel, valamint a civilizációk közötti kölcsönös tanulás szellemében – ez biztosítja a kétoldalú kapcsolatok egészséges fejlődését.
A kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági és kereskedelmi együttműködés a Kína–EU kapcsolatok ballasztköve. A két fél közötti áruforgalom 1975-ben még csak 2,4 milliárd amerikai dollárt tett ki, 2024-re azonban már elérte a 785,8 milliárd dollárt – ez több mint 300-szoros növekedést jelent.
A kínai és európai gazdaságok rendkívül jól kiegészítik egymást, és széles körű együttműködési lehetőségek rejlenek bennük- hangsúlyozza a Pekingi Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Karának adjunktusa..
“A partnerség a legpontosabb meghatározása Kína és az EU kapcsolatának. A felek között nincs alapvető érdekellentét vagy geopolitikai konfliktus. Az együttműködés messze túlsúlyban van a versennyel szemben, a konszenzus meghaladja a különbségeket, és a lehetőségek többet nyomnak a latban, mint a kockázatok” - értékel a professzor, arra buzdítva, hogy a Kína és az EU közötti politikai bizalom erősítése és az együttműködés kiszélesítése érdekében a több szintű párbeszédre és a különböző területeken folytatott kommunikációra kell építeni.
Mivel két nagy erő támogatja a globális multipolaritást, két nagy piac támogatja a gazdasági globalizációt és két nagy civilizáció a sokszínűséget, a Kína-EU kapcsolatok stratégiai jelentősége túlmutat a kétoldalú kapcsolatokon, és közvetlenül kapcsolódik a világ helyzetéhez és a globális rend irányzatához.
A multilateralizmus Kína és az EU stratégiai konszenzusa, és mindkét fél a globális multipolarizáció támogatója és a multilaterális kereskedelmi rendszer védelmezője.
“A Kína és az EU közötti együttműködés kiterjedt és mélyreható, ami nem csupán nagymértékben kiegészíti egymást, hanem nagymértékben meghatározza a Kína és az EU közötti kapcsolatok mélységét, szélességét és rugalmasságát is” - mutat rá Lu Xiao.
A két félnek közösen kell fenntartania az ipari és ellátási láncok stabilitását, támogatnia kell a tisztességes és rendezett versenyt, el kell kerülnie a rendszerek, értékek és ideológiák különbözőségéből eredő konfliktusokat és konfrontációkat, és együtt kell dolgoznia a globális kihívások kezelésében. Mindkettőnek megfelelően kell kezelnie a különbségeket és optimalizálnia kell a cseréket. Ezáltal előmozdítják a Kína és az EU közötti kapcsolatok egészséges és stabil fejlődését.
A jelenlegi zavaros nemzetközi helyzetben a Kína-EU együttműködésnek a globális politikai stabilitás horgonyának szerepét kell betöltenie, és stabilitást és biztonságot kell nyújtania a nemzetközi rend és a globális kormányzás számára.
A Kína és az EU közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója alkalmából a két félnek meg kell ragadnia ezt az alkalmat arra, hogy elmélyítse a többszintű együttműködést, megerősítse a stratégiai kommunikációt, közösen előmozdítsa az egyenlő és rendezett, többpólusú világot és a gazdasági globalizációt, amely mindenki számára előnyös, és nagyobb mértékben járuljon hozzá a világbékéhez, a stabilitáshoz, a fejlődéshez és a jóléthez.

