Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Totális védelem - Ukrajnában kötelező katonai alapképzés vár a diákokra

Globál2025. aug. 1.Kovács Dániel
A rovat támogatója:

Ukrajnában újabb lépést tett a kormány a totális védelem irányába: szeptembertől kötelező katonai alapképzést vezetnek be az összes felsőoktatási intézményben tanuló hallgató számára, az orvosi karokon pedig egy külön program keretében készítik fel a jövő egészségügyi dolgozóit a háborús szolgálatra is.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta azt a törvényt, amely szerint

minden orvosi és gyógyszerészhallgatónak részt kell vennie egy speciális, tartalékos orvostiszti katonai alapképzésen

– derül ki a parlament hivatalos oldalán közzétett törvényből.

A jogszabály értelmében azok a hallgatók, akik megfelelnek az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági követelményeknek,

katonai orvosi kiképzésben részesülnek, mégpedig kifejezetten azzal a céllal, hogy később tartalékos tisztként bevethetők legyenek.

A törvény nemcsak az állami, hanem a magánintézményeket is kötelezi arra, hogy a képzést megszervezzék és lebonyolítsák, amennyiben egészségügyi vagy gyógyszerészeti képzési engedéllyel rendelkeznek - írja a Kárpáti Igaz Szó.

A kárpátaljai hírportál szerint a képzés részleteinek kidolgozása a Védelmi Minisztérium és a Minisztertanács feladata lesz. A hallgatók katonai nyilvántartásba vételéről, a szakterületek pontos listájáról, valamint a kiképzés lebonyolításának módszertanáról szintén a minisztérium dönt más állami szervekkel együttműködésben.

Az intézkedés célja, hogy szükség esetén felkészült egészségügyi tartalékosok álljanak rendelkezésre a hadseregben

– fogalmaz a jogszabály indoklása.

A kötelező alapképzés azonban nemcsak az orvosképzés hallgatóira vonatkozik. Szerhij Melnik védelmi miniszterhelyettes korábban egy televíziós interjúban közölte, hogy az általános katonai kiképzés szeptembertől minden felsőoktatási intézményben kötelező lesz.

A képzés összesen 300 akadémiai órából áll, amelyből 90 elméleti órát az első vagy második évfolyamon, a tanév során teljesítenek a hallgatók, a fennmaradó 210 órát pedig a tanítási szünetek idején, gyakorlati helyszíneken – katonai egységekben, kiképzőközpontokban – kell majd elvégezni.

A gyakorlati képzés nem lesz mindenki számára kötelező.

Az elméleti képzést minden hallgatónak – férfiaknak és nőknek egyaránt – kötelezően teljesítenie kell. A gyakorlati képzés azonban csak azoknak a férfiaknak kötelező, akik egészségi állapotuk alapján alkalmasak katonai szolgálatra. A nők csak önkéntes alapon és orvosi vizsgálat után vehetnek részt benne

– mondta Melnik.

Újabb lépés az általános mozgósítás irányába

A program célja, hogy

a jövő értelmiségi rétege ne csak szakmájában legyen képzett, hanem alapszinten tisztában legyen a katonai renddel, elsősegélynyújtással, fegyverkezeléssel, és a harci stressz kezelésével is.

A hallgatóknak egyebek mellett taktikai és felderítési alapismereteket is el kell sajátítaniuk, és a program zárásaként katonai esküt tesznek, valamint tanúsítványt kapnak a teljesítésről. Ez egyben azt is jelenti, hogy bekerülnek az ország katonai nyilvántartásába, és szükség esetén behívhatók.

Az ukrán kormány döntése jól illeszkedik abba az átfogó katonai stratégiába, amelyben

a teljes társadalmat fokozatosan próbálják integrálni a háborús hátország működésébe.

A tartalékos rendszer megerősítése, különösen az orvosi és műszaki területeken, elengedhetetlen Ukrajna védekezőképességének hosszú távú fenntartásához. És bár a kötelező katonai képzés bevezetése várhatóan nem arat majd osztatlan sikert az egyetemisták körében, a döntéshozók szerint nincs más választás.

Az orvosokat nemcsak gyógyítani kell megtanítani, hanem harctéri körülmények között is helyt kell állniuk

– fogalmazott egy oktatási minisztériumi háttéranyagot ismerő forrás. Az új rendszer minden bizonnyal komoly kihívásokat jelent majd az egyetemek számára is, hiszen a kiképzés megszervezése logisztikai, szakmai és pénzügyi értelemben is összetett feladat.

Ugyanakkor egy dolog biztos: Ukrajna újabb lépést tett az általános mozgósítás irányába, ahol már nemcsak a hadköteles férfiak, hanem az orvostanhallgatók és a fiatal értelmiség is hadrendbe áll – ha nem is azonnal, de legalábbis felkészítve.