Tovább élesedik a konfliktus Kambodzsa és Thaiföld között
GlobálFokozódtak és még nagyobb területre terjedtek ki péntekre a második napja tartó összetűzések Kambodzsa és Thaiföld között.
A két ország határa mentén csütörtök óta folyik tűzpárbaj lőfegyverekkel, gránát- és rakétavetőkkel. A thaiföldi hadsereg közlése szerint pénteken már 12 helyen folytak a harcok, és Kambodzsa olyan területeket is támad, ahol iskolák és kórházak vannak, emiatt "számos ártatlan civil meghalt vagy megsebesült".
A szembeálló felek kölcsönösen egymást teszik felelőssé a fegyveres konfliktus kirobbanása miatt. Az összetűzésekben eddig legkevesebb húsz ember vesztette életét, 19-en Thaiföldön, egy ember pedig Kambodzsában, és 130 ezren kényszerültek elhagyni az otthonukat.
Thaiföld azzal vádolta meg Kambodzsát, hogy szándékosan támad civilekre, Kambodzsa pedig amiatt ítélte el Thaiföldet, hogy kazettás lőszereket vetett be.
A helyzet fokozódott, és akár a hadiállapotig is súlyosbodhat. Kambodzsa több fronton is támad, jelenleg nehézfegyverekkel folyik a konfrontáció
- mondta el újságíróknak Pumtam Vecsajacsaj, Thaiföld ügyvivő kormányfője.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök a közösségi médiában arról írt, hogy elfogadta a malajziai kormányfő által előterjesztett tűzszüneti javaslatot. Anwar Ibrahim azt állította, hogy a thaiföldi fél is beleegyezett a tűzszünetbe.
Azonban sajnálatos módon egy óra múlva Thaiföld azt a tájékoztatást adta, hogy megváltoztatta az álláspontját
- állította Hun Manet.
A thaiföldi külügyminisztérium péntek este azt közölte, elviekben támogatják a tűzszünet ötletét, de annak "az aktuális harctéri körülményeken" kell alapulnia.
A két ország konfliktusát egy khmer katona halálával járó május végi tűzpárbaj váltotta ki.
De Bangkok és Phnompen között mindig feszült volt a viszony közös határuk vonala miatt, amelyet még a francia fennhatóságú Indokína idején húztak meg. Ilyen súlyú erőszakos összecsapások azonban már csaknem tizenöt éve nem voltak közöttük.
A konfliktus középpontjában a Prasat Preah Vihear templom áll, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján, és amelyet mindkét ország magáénak tart. Jelentések szerint a templom megrongálódott a mostani harcokban.
Szerdán Bangkok visszahívta nagykövetét Phnompenből, és kiutasította a kambodzsai nagykövetet, mert egy thaiföldi katona aknarobbanásban elveszítette a lábát. A thaiföldi hadsereg megállapította, hogy Kambodzsa új aknákat helyezett el a határon. Utóbbi visszautasította ezt a vádat, és kijelentette, hogy a határ menti területek továbbra is tele vannak a "múlt háborúiból" megmaradt aknákkal.
Az Egyesült Államok, Franciaország, az Európai Unió és Kína mind párbeszédre és a konfliktus leállítására szólította fel a két országot. Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök, aki most soros elnöke a Kambodzsát és Thaiföldet is magába foglaló Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN), "azonnali tűzszünetet" és a feszültségek békés megoldását követelte a felektől.
Thaiföld mindazonáltal elutasította más országok közvetítési kísérleteit, és ragaszkodik ahhoz, hogy Phnompen szüntesse be elsőként támadásait, valamint hogy a helyzetet kizárólag kétoldalú tárgyalások útján oldják meg
- közölte pénteken a thaiföldi külügyminisztérium.
Hun Manet kambodzsai miniszterelnök még csütörtökön felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy sürgősen üljön össze az általa provokálatlan, szándékos és célzott támadásnak nevezett konfliktus miatt.

