12 ponton módosul a CSOK - Még többen juthatnak lakáshoz

Hírek2018. márc. 12.Növekedés.hu

Március 15-éről valószínűleg az idők végezetéig minden magyarnak az 1848-ban ezen a napon kitört pesti forradalom követeléseit tartalmazó 12 pont ugrik be. Érdekes egybeesésként azonban a Családi Otthonteremtési Kedvezménynek (CSOK) az idei nemzeti ünnep napjától hatályos új szabályai is éppen tucatnyi ponton módosultak. Aminek hatására minden esély megvan arra, hogy az eddigi, közel 70 ezer családnál is többen jussanak hozzá az új, illetve használt lakás vásárlását, vagy bővítését, valamint új otthon építését támogató állami kedvezményekhez. Lássuk az újdonságokat!

  1. Szakértők a legfontosabb változásnak azt tartják, hogy akik a CSOK mellé hitelt is igényelnek – márpedig sok esetben pusztán a kedvezmény nem elég a lakáscél megvalósításához, ahhoz szükséges még pluszforrás –, akkor további adóstársat is bevonhatnak a szerződésbe. Ez azért lehet nagy segítség, mert így például a szülők is hozzásegíthetik a bankok által esetleg hitelképtelennek minősített fiatalokat abban, hogy felvegyék a CSOK-hoz igényelt hitelt.
  2. Ugyancsak lényeges újdonság, hogy magasabb összegű CSOK-ot kaphatnak azok, akik korábban a meglévő vagy vállalt gyermekükre már igénybe vettek kedvezményt, s most új kérelmet nyújtanak be. Például az a család, amelyik korábban már két gyermek után kapott 1,69 millió forint támogatást, és most egy használt lakás megvételéhez további két gyermeket vállal, vagy időközben született két olyan gyermeke, akik után még nem vett igénybe támogatást. A március 15-éig érvényes szabályok szerint az igényelhető 2,75 millió forintból le kell vonni a korábban kapott támogatás 1,69 millió forintos összegét, így a család 1,06 millió forintot kaphat kézhez. Március idusát követően viszont, amennyiben a támogatási összeg mértéke úgy kedvezőbb, ha a korábbi gyermekeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a támogatásban még nem részesült 2 gyermek után már 1,43 millió forint az igényelhető összeg. Arra azonban érdemes figyelni, hogy ettől függetlenül az ingatlan hasznos alapterületének legkisebb mértékét továbbra is az összes vállalt, illetve az igénylővel közös háztartásban élő, vele együtt költöző gyermek figyelembevételével kell meghatározni.
  3. A CSOK-ért folyamodók adminisztrációs terhei csökkennek azáltal, hogy a banki igénylésnél egyszerű esetben elég lesz a személyi azonosító, a lakcímkártya, az adókártya és a tb-jogviszony igazolása, valamint az adásvételi szerződés vagy építési napló, illetve egy nyilatkozat kitöltése. A külföldről hazatelepülők is könnyebben hozzájuthatnak a kedvezményhez, ahhoz ugyanis elég lesz igazolniuk a társadalombiztosítási (tb) jogviszonyt, igaz, legalább 180 napon belül az egyik igénylőnek belföldi tb-viszonyt is kell létesítenie.
  4. Az is növelheti a CSOK-osok táborát, hogy megszűnik a tulajdoni korlátozás, aminek köszönhetően a támogatás révén második vagy harmadik lakást is vásárolhatnak a családok, feltéve, hogy vállalják, beköltöznek az újonnan vásárolt ingatlanba.
  5. Magzat után igényelt CSOK esetén a várandósságot a várandósgondozási könyv mellett ezután a kezelőorvos által kiállított, a várandósság tényéről és annak fennállása időpontjáról kiállított dokumentummal is lehet igazolni.
  6. Szintén változás, hogy a támogatott személyen kívül a kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont az ingatlanban. Méghozzá abban az esetben, ha a kérelem benyújtása előtt a kiskorú gyermek az elhunyt szülő után örököl ingatlanrészt, és a túlélő szülő, a gyám vagy az örökbefogadó a támogatás igénybevételével új lakást épít vagy vásárol, a támogatással érintett lakásban – a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben.
  7. Emellett az államilag támogatott kedvezményes hitel igénybevételének sem lesz már időbeni korlátja.
  8. A meglévő lakás, ház már elkezdett bővítésébe fogottak is kérhetnek CSOK-ot, s abból akár a munkálatok teljes költségét kifizethetik. Márpedig ez azért életszerű feltételezés, mert banki tapasztalatok szerint a bővítések átlagosan 2-3 millió forintból kihozhatók. Ez a módosítás azért lehet nagy előrelépés, mert a korábbi korlátozás miatt sokan inkább nem vették igénybe a támogatást.
  9. Gyorsíthatja a CSOK-hoz való hozzájutást, hogy a módosítás előírta, a bankok kötelesek rövidebb idő alatt elbírálni a kérelmeket: erre vásárláskor 30, építkezésnél 60 napjuk lesz.
  10. Fontos újítás, hogy az adásvételi szerződés megkötése után fél évvel kell benyújtani a CSOK igénylését, ami az új lakások vásárlását könnyíti meg.
  11. Építkezés esetén egyszerűsödött az adó-visszatérítés, minden 27 százalékos áfa-tartalmú számlára igényelhető a támogatás, s e kedvezményt már a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is igényelhetik.
  12. Új fogalmakat is bevezetett a rendeletmódosítás. Ilyen például az egylakásos lakóépület. Ez a tulajdoni formájától függetlenül olyan szabadon, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel, valamint a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik. Ilyennek számítanak a köznyelvben leginkább iker- vagy sorházként ismert ingatlanok is.