2022-ben is 10 vállalat vehette át az Üzleti Etikai Díjat

Hírek2022. nov. 28.Növekedés.hu

Idén immár 23. éve osztották ki az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését az arra érdemes vállalatoknak. Minden év novemberében újabb 10 vállalat örömében osztoznak a díjkiosztó gálán az előző évi üzleti etikai díjazott cégek és az újonnan díjazottak vezetői, munkatársai, családtagjai. 10 díjazott cég tulajdonosa, vezetője vehette át az alapítók és az előző év nyerteseiből álló zsűri által odaítélt 2022. évi Üzleti Etikai Díjat.

Az idei Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségére is eljöttek az előző évi díjazott cégek vezetői, tulajdonosai, ezzel a hűségüket és elkötelezettségüket is kifejezve a tisztességes és felelős üzleti magatartásmód iránt. És természetesen együtt örültek az új díjazottakkal is.

Az öröm, a büszkeség és a ráébredés most is, mint minden évben megjelent a díjat kapó cégek vezetőinek köszönő beszédeiben. Díjjal a kezükben a mikrofon előtt szívből jövő szavakkal köszönték meg az elismerést. Bevallották, soha nem gondoltak arra, hogy a világ legtermészetesebb viselkedéséért, a tisztességes, becsületes, másokra tekintettel levő, felelős üzleti jelenlétért díjat lehet kapni.

Velük együtt immár 130 élő, működő cég viselheti büszkén az üzleti etikus vállalat jelzőt és vele együtt használhatja az üzleti etikai díj logóját, emblémáját.

2022-ben a Kisvállalat kategória nyertesei:

  • Derik Hungária Kft.
  • Faberland Kft.
  • Losonczi Innovation Kft.
  • RG-Stúdió Kft.
  • J&J Center Kft.

2022-ben a Középvállalat kategória nyertesei:

  • ÉMK Kft.
  • Fétis Kft.
  • Metalloglobus Kft.

2022-ben a Multinacionális vállalat kategória nyertesei:

  • BorsodChem Zrt.
  • Eaton Enterprises Hungary Kft.

Demcsák Mária, aki László Ervinnel együtt 2000-ban alapította az Üzleti Etikai Díjat elmondta: 

idén több mint 80 jelölést kaptak a szervezők, ezekből több, mint 70 cég kapott pályázatra felkérést és 35 értékelhető pályázat érkezett az üzleti szektorból. Az eddig díjazott cégek vezetőiből álló zsűrinek nehéz dolga volt. A rendkívül erős, hiteles pályázatokból nem volt könnyű csak 10 céget kiválasztani nyertesként.  37 vállalatvezető szavazott arról, mely cégeknek adjanak bizalmat, amelyek megőrzik a díj, az üzleti etikus jelző használatával járó felelősséget. A díjazottaknak az elismerés nem kerül semmibe. Elvárás feléjük a példamutató, tisztességes üzleti jelenlét és a fenntartható fejlődésért tettek, cselekedetek fokozott beépítése és annak edukálása.

A díj és az etikus cég jelzőjének viselése örökre szól, azt csak az alapítók vonhatják vissza. 

Az alapítók – László Ervin világhírű tudós, író, a Budapest Klub Alapítvány elnöke, és Demcsák Mária a Privát Profit és a Piac & Profit alapítója, ­– 23 évvel ezelőtt azzal a szándékkal hozták létre a díjat, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, vállalatok, melyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, az emberek, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt működésükkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítják, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a másik ember, a szűkebb közösségük, az élővilág, a társadalom, tehát a fenntartható fejlődés érdekeivel.

Demcsák Mária elmondta azt is, hogy a pályázatra az országos gazdasági szakmai szervezetek, kamarák elnökségi döntéssel jelölnek tagjaik sorából és maguk a cégek önjelölést nyújthatnak be. A jelöltek közül azonban csak azok nyújthatnak be pályázatot, amely cégeket arra kifejezetten felkérnek az alapítók.

Az alapítók az Üzleti Etikai Díj sikerét egyértelműen azzal azonosítják, hogy az alapítás óta eltelt 23 évben a díj presztízse folyamatosan nőtt, a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében.