A 4iG által vezetett konzorcium nyerte a MÁV és a Volán társaságok e-jegy rendszerének kiépítését

Hírek2019. júl. 25.Növekedés.hu

A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A közlekedés informatikai rendszer az elektronikus jegyértékesítésen túl számos olyan szolgáltatást biztosít – többek között integrált menetrendi rendszer, elektronikus ügyfélszolgálat - melynek köszönhetően az utasok számára tervezhetőbbé és kényelmesebbé válik majd a helyközi közlekedés. A várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer, nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg, melynek bevezetésétől a fenntartók hatékonyabb és átláthatóbb üzemeltetési körülményeket várnak a közösségi személyszállítás területén.

A helyközi közösségi közlekedés digitalizációja a KTI Közlekedéstudományi Intézet felügyeletével és koordinációjával valósul meg. Az úgynevezett HKIR rendszer kiépítésével (a HKIR rendszer létrehozásáról az 1819/2017-es számú kormányhatározat rendelkezett) kapcsolatos pályázatot a 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. közös konzorciuma nyerte. A nettó 11,15 milliárd forintból megvalósuló projektben összehangolják majd a helyközi közösségi járatok – MÁV, Volán - működését és jegyértékesítés rendszerét. A szolgáltatások versenyképességét valós idejű, interneten és mobiltelefonon is elérhető utastájékoztatás segíti majd. A beruházás célja, hogy a fenntartók számára, átláthatóbbá és költséghatékonyabbá váljon a helyközi személyszállítás működtetése, emellett a projekt kiemelt feladata, hogy a kényelmi szolgáltatások bevezetésével a helyközi közösségi közlekedés vonzó alternatívává váljon, melyek hatására csökkenthető a károsanyag-kibocsátás és a közúthálózatok túlterheltsége is.

A projektben a nyertes konzorcium végzi az egységes jegyértékesítési rendszer kialakítását és ahhoz szükséges központi- és háttér-infrastruktúra rendszer beszerzését és komplex kiépítését. Emellett a társaságok feladata a fődiszpécseri és forgalomirányító rendszer, valamint az ügyfélszolgálati és utastájékoztató központ kialakítása, 25 érintőképernyős és vandál-biztos kültéri jegykiadó automata rendszerbe állítása, további 5300 autóbusz felszerelése jegykiadó és jegyellenőrzési funkcióval rendelkező fedélzeti számítógéppel (OBU), a szükséges hardverek, valamint szofterlicencek beszerzése, és szofverfejlesztési szolgáltatások ellátása. A HKIR rendszer szolgáltatásai előre láthatóan 2020 végétől szolgálják majd a helyközi járatok utazóközönségének kényelmét.