Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

A francia zavargások 45.napja: ma a köztisztviselők 10 százaléka sztrájkolt

Hírek14 perceMTI, Növekedés

Százerek vonultak ismét utcára a francia nagyvárosokban csütörtökön a szakszervezetek felhívására a vásárlóerő és a bérek emelését követelve. A felhíváshoz csatlakoztak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt több mint egy hónapja tiltakozó diákok, valamint az egykori sárgamellényesek, a közalkalmazottak, a magánszférban dolgozók és a nyugdíjasok szervezetei is.

Immér 45 nap telt el azóta, hogy a Párizs melletti Créteil városában elindult a blokádmozgalom: a tiltakozás innen terjedt tovább a fővárosra, majd öltött országos méreteket. A hatóságok ma mintegy 250 tüntetést engedélyeztek országszerte, s a korábbi megmozdulásokat kísérő erőszakos cselekmények és fosztogatások elkerülése érdekében a belügyminisztérium ismét 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.

A Párizsban szervezett legjelentősebb menet elindulása előtt, a délelőtti órákban a rendőrség 270 ezer tüntetőt számolt össze 180 vidéki felvonuláson, míg a szervező CGT szakszervezet első becslése szerint ugyanebben az időben 250 ezren vonultak már békésen az utcákon.

"Régóta tudjuk, hogy ez a nap sikeres lesz, és felülmúljuk a korábbi demonstrációkat" - mondta a CGT főtitkára, Sophie Binet a párizsi tüntetés előtt.

A tüntetésekkel párhuzmosan a szakszervezetek által meghirdetett sztrájkhoz a kormány szerint a tanárok körülbelül 15 százaléka csatlakozott.

Az oktatási tárca szerint a 3700 középiskolának csak 2,2 százaléka, 81 tanintézmény volt csütörtökön zárva az iskolafoglalások miatt, míg a diákszerveztek azt közölték, hogy ezer gimnáziumban szünetelt az oktatás tiltakozó akciók miatt. A 184 felsőoktatási intézménynek harmada vett részt a megmozdulásokban a tárca összesítése szerint.

Miért sztrájkol a köztisztviselők 10 százaléka?

A kormány adatai szerint a köztisztviselők 9,89 százaléka sztrájkolt ma, míg az egészségügyi dolgozóknak 3,93 százaléka. Alig öt hónappal az elnök- és nemzetgyűlési választások előtt a benzinárak emelkedése és a jövő évi költségvetési tervezet megszorító intézkedései miatt a vásárlóerő a társadalmi elégedetlenség középpontjába került, s a választási kampány fő témája lett. Szeptember óta állandóak országszerte a tüntetések, amelyeket a szavazásra még nem jogosult tinédzserek indítottak az elfogadhatatlannak ítélt oktatási körülményeik miatt.

Egy tegnap közzétett felmérés szerint minden második francia megélhetési gondokra panaszkodik.

A szakszervezetek a minimálbér újraértékelését kérik, amelyet 2012 óta nem emeltek meg a kormányok az infláción felül. A minimálbér összege jelenleg bruttó 1867,02, nettó 1477,93 euró.

A szakszervezetek ezenkívül legalább 10 százalékos általános béremelést, igazságosabb adópolitikát, a közszolgáltatások színvonalának megőrzését, és a fiatalok számára jobb tanulmányi körülményeket követelnek.

A minimálbérrel kapcsolatban a kormány pénteken jelezte, "lehet, hogy lesz egy intézkedés".

Kik azok a black blocs-csoportok?

A vidéki városokban több helyen megjelentek a tüntetéseken az úgynevezett black blocs-csoportba szerveződő, azaz fekete ruhát, kapucnit és álarcot viselő rendbontók is, akik összetűzéseket provokálnak a rendőrökkel. A belügyminisztérium szerint Lyonban több száz ilyen provokátor érkezett a felvonulás végére, gyújtogattak, "a feszült helyzetet azonban továbbra is kordában tartják a rendfenntartók".

A belügyminisztérium emellett "erőszakcselekményekről" tud a déli Toulouse-ban, ahol egy csuklyás csoport tűzijátékokkal támadt egy középiskolára, jelentős anyagi károkat okozva, míg a középiskolások tiltakozása keretében a breton Rennes-ben, Orléans-ban és a déli Pau-ban petanque-golyókkal és más lövedékekkel dobálták meg a rendőröket vagy az iskolai dolgozókat.