Összeomló társadalmi szerződések: miért vonul utcára Nyugat-Európa?

• A nyugat-európai nagyvárosok utcáit az elmúlt hetekben elárasztották a tüntetők, a megmozdulások egy mélyreható rendszerszintű válság tünetei. A felbomlott társadalmi szerződés gyökerei az információs valóság-buborékok, az intézményi tehetetlenség, a társadalmi bizalomvesztés és a mélyülő vagyoni egyenlőtlenségek.
• A közösségi média algoritmusai érzelmi alapú, kétállású erkölcsi képletekre és valóságbuborékokra szakítják szét a társadalmat. Emiatt a nyugat-európai polgárok eltérő valóságokban élnek, aminek következtében a párbeszéd helyét a törzsi szembenállás veszi át.
• A túlbürokratizált és működésképtelen állami intézmények képtelenek kezelni az olyan alapvető problémákat, mint a lakhatási válság vagy a migráció. Ezzel párhuzamosan a hagyományos pártok a munkásosztályt cserbenhagyva a városi, magasan képzett elitek érdekképviseletévé váltak.
• A tőke és a magánvagyon extrém koncentrációja, valamint a középosztályt sújtó megszorítások, áremelések az utcai tiltakozások közvetlen okai. A jövőbeli stabilitás kizárólag a gazdasági igazságosság, az intézményi számonkérhetőség, és a nyilvános vita védelmének helyreállításától függ.

A hetek óta tartó nyugat-európai utcai megmozdulások összetett folyamatot tükröznek: a gazdasági bizonytalanság és egyenlőtlenség a polgárok elkeseredettségének alapja, amit az intézményi tehetetlenség és a kormányok iránti bizalmatlanság mélyít el. A közösségi média algoritmusai vélemény-buborékokat alakítottak ki, és a manipulált információs csatornák a feszültségeket robbanásig feszülő törzsi gyűlöletté alakítják, ahol megszűnt az értelmes vita lehetősége.

A nyugat-európai zavargások azt is jelzik, hogy felbomlott az állam és a polgárok közötti íratlan társadalmi szerződés, amelyet elsősorban a gazdasági igazságosság és az intézményi számonkérhetőség és a politikai hitelesség helyreállításával lehetne orvosolni.

Márpedig amikor a megcsappant hitelességű politikai elitek képtelenek egyszerre kezelni a gazdasági igazságosságot és az intézmények védelmét, akkor a polgárok úgy érzik, a hagyományos politikai csatornák nem képviselik őket, és az utcára vonulnak.

Napjaink több meghatározó gondolkodója — Yuval Noah Harari izraeli történész, Francis Fukuyama amerikai filozófus, Thomas Piketty francia közgazdász és Daron Acemoglu Nobel-díjas amerikai közgazdász — eltérő elemzési keretekből kiindulva rajzolja fel ennek a válságnak az okait, és kínál magyarázatot a nyugat-európai utcák elégedetlenségére.

Manipulált információáramlás, bizalomhiány, túlzott leegyszerűsítés

Yuval Noah Harari megközelítése elsősorban az információs ökoszisztéma felbomlására és a pszichológiai-narratív változásokra összpontosít. Harari szerint a demokrácia alapfeltétele a megosztott valóság és az intézmények iránti bizalom. A közösségi média és az algoritmusok korában azonban ez a közös alap megsemmisült.

• Az algoritmusok az érzelmi felkorbácsolásra és a felháborodás felhangosítására lettek optimalizálva. Ezáltal a nyugat-európai polgárok nem egyszerűen eltérő véleményen vannak, hanem teljesen eltérő „valóság buborékokban” élnek.
• Harari élesen bírálja a nyugati egyetemi és progresszív utcai mozgalmakat, amiért a rendkívül összetett, történelmi és geopolitikai konfliktusokat egy leegyszerűsített, kétállású erkölcsi képletre szűkítik le. Ez a látásmód kiiktatja az árnyalatokat, a kompromisszum lehetőségét és a szövegkörnyezetet, így a párbeszéd helyét a törzsi szembenállás veszi át.
• A nyugati utcák felháborodását és figyelmét nagymértékben a digitális trendek alakítják, ami ahhoz vezet, hogy bizonyos nemzetközi konfliktusok óriási tömegmegmozdulásokat váltanak ki, míg ennél súlyosabb emberi jogi vagy humanitárius katasztrófákat figyelmen kívül hagynak.
• A történész olvasatában a nyugat-európai zavargások elsősorban a racionális vita megszűnése és a közös valóság elvesztésének megnyilvánulásai.

Az intézményi rendszer bénultsága

Francis Fukuyama a politikai intézmények és bizalom felől közelíti meg a kérdést. Fukuyama szerint a demokráciákkal kapcsolatos bizalmatlanság és elégedetlenség a gazdasági helyzet megítélésétől függ a nyugat-európai országokban.

• Fukuyama érvelése szerint a hagyományos bal-jobb gazdasági tengelyt felváltotta a csoportidentitások és sérelmek politikája. A baloldal a kulturális sokszínűség és a mikrokisebbségek elismerésére helyezte a hangsúlyt, míg a jobboldal a nemzeti identitásra válaszul radikalizálódott. Az identitáspolitika természeténél fogva kizáró jellegű: nem közös civil prioritások köré szerveződik, hanem szilánkokra bontja a társadalmat.
• Fukuyama szerint a nyugat-európai demokratikus államok túlbürokratizálódtak és jogilag megbénultak. A bürokrácia és a különböző érdekcsoportok vétójogai miatt az állam képtelen megoldani az alapvető problémákat (mint a lakhatási válság, az infrastrukturális beruházások vagy a migráció kezelése). Az állam tehetetlensége miatti polgári düh közvetlenül az utcákon csap le.
• Európa nem tudott olyan átfogó, befogadó civil nemzeti identitást kiépíteni, amely a nagyarányú bevándorlást úgy tudná integrálni, hogy az ne váltana ki idegengyűlöletet és éles társadalmi megosztottságot. Fukuyama számára a tüntetések a működésképtelen állam és a töredezett identitások közötti ütközésekből fakadnak.

A vagyoni egyenlőtlenség és a baloldal elitváltása

Thomas Piketty francia közgazdász teljesen más politikai-gazdaságtani dimenziót nyit meg. Szerinte a nyugat-európai feszültségek nem kultúrából vagy hírfolyamokból, hanem a kapitalizmusból és a kirívó vagyoni egyenlőtlenségekből származnak.

• Bár Európa vagyoni szempontból egyenlőbb, mint az Egyesült Államok, a magánvagyon és a tőke koncentrációja elképesztő méreteket öltött. A vagyontalan tömegek kiszolgáltatottak a magas lakbéreknek, a bizonytalan munkakörülményeknek és az életszínvonal romlásának.
• Piketty kulcsfontosságú meglátása, hogy a hagyományos szociáldemokrata pártok elhagyták a munkásosztályt, és a magasan képzett, városi elitek képviselőivé váltak. Miután a progresszív pártok elfogadták a piaci globalizációt és a megszorításokat, az alsóbb néposztályok cserbenhagyva érezték magukat, és a nemzeti populizmus, illetve a radikális utcai tiltakozások felé fordultak.
• Rámutat, hogy a klímaváltság elleni zöld intézkedések (pl. az üzemanyagadók növelése) közvetlenül a munkásosztályt sújtják, miközben a szupergazdagok karbonlábnyoma és vagyona érintetlen marad
• Piketty szerint az utcai megmozdulások jogos és törvényszerű reakciók a gazdasági elitizmusra és az igazságtalan adórendszerekre.

Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász a tüntetéseket nem elszigetelt zavargásokként, hanem a demokrácia műszerfalán kigyulladó figyelmeztető lámpákként értelmezi, amelyeket a gazdasági intézmények megbomlása és a társadalmi egyenlőtlenség okoz.

• Amikor a nyugat-európai kormányok túlságosan bürokratikussá válnak, eltávolodnak a polgároktól, és a társadalom utcai tiltakozásokkal próbálja visszanyerni az ellenőrzést.
• Ha a gazdasági növekedésből csak egy szűk elit részesül, miközben a munkás- és középosztály stagnáló bérekkel és bizonytalansággal küzd, a társadalmi bizalom megrendül. A megélhetési válságok és megszorítások elleni tüntetések a rendszer igazságtalanságára adott közvetlen válaszok.
• Acemoglu hangsúlyozza, hogy a fősodorbeli jobb- és baloldali pártok cserbenhagyták a munkásosztályt a hiperglobalizáció és a magasan képzett elitértelmiség kedvéért. Amikor a polgárok úgy érzik, a hagyományos politikai csatornák nem képviselik őket, az elégedetlenség az utcákra vonul.
• Különbséget kell tenni a pozitív civil kontroll - amely számonkéri az intézményeket- és a populista indulat-felkorbácsolás között. Ha a társadalom túlságosan polarizálódik, a tüntetések a demokratikus reformok helyett a demokrácia leépülését is felgyorsíthatják.
• a technológiai fejlődés nem automatikusan hoz eljövőt mindenki számára: ha nem jól szabályozzák, a gazdasági egyenlőtlenségek mélyüléséhez és a munkásosztály kiszorulásához vezet.

A közgazdászok abban egyetértenek, hogy a nyugat-európai zavargások azt jelzik, hogy felbomlott az állam és a polgárok közötti társadalmi szerződés, amit csak a gazdasági igazságosság és az intézményi számonkérhetőség helyreállításával lehet orvosolni.