Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A Gyűrűk Ura egyik sztárja Magyarországon forgatott

Hírek2024. máj. 19.MTI

Magyarországon, magyar stábbal forgatták tavaly ősszel Cate Blanchett főszereplésével a Rumours (Pletykák) című politikai szatírát, amelyet szombat este mutattak be versenyen kívül a 77. cannes-i fesztiválon. A filmet egy kanadai trió, Guy Maddin, Evan Johnson és Galen Johnson rendezték.

A csaknem kétórás angol nyelvű vígjáték a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G7-országcsoport éves találkozóján játszódik, amikor is egy képzeletbeli kastély parkjában a politikusok magukra maradnak, és eltévednek az egyre nagyobb veszélyt rejtő erdőben, miközben a találkozó nyilatkozatát próbálják együtt megfogalmazni. A vígjáték főszerepeit olyan világsztárok alakítják, mint Cate Blanchett, Alicia Vikander, Roy Dupuis, Nikki Amuka-Bird, Charles Dance, Takehiro Hira, Denis Ménochet, Roland Ravello és Zlatko Buric.

A német-kanadai koprodukció magyar partnere a Laokoon Filmgroup volt, a cannes-i bemutatón jelen volt Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor magyar producer is. Stalter Judit az MTI-nek elmondta: Philipp Kreuzer producerrel, a német Maze Pictures vezetőjével régóta tervezett együttműködést, s elsősorban az Európában egyik legelőnyösebb magyar adóvisszatérítési rendszer,

valamint a magyar stáb magas szakmai színvonalának híre vonzotta a produkciót Magyarországra.

A filmet a mogyoródi Astra Filmstúdióban, valamint Budapest környéki külső helyszíneken forgatták, a főszereplőkön kívül a több mint kétszáz főből álló stáb 95 százalékát magyar szakembereket alkották. A Laokoon Filmgroup gyártotta Nemes Jeles László első két filmjét, köztük az Oscar-díjat nyert Saul fiát, de a produceri iroda számára fontosak az angol nyelvű minőségi szervizmunkák is, mert a producer szerint "ez ad folytonosságot ahhoz, hogy a cég Európa élvonalában tudjon maradni".