Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A kisgyermekes szülőket is védi a GVH

Hírek2024. jún. 21.Növekedés.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozással szemben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás a weboldalán reklámozott, jellemzően kisgyermekes szülőknek ajánlott termékek esetében megtéveszti a fogyasztókat az egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokkal.

A Gazdasági Versenyhivatal észlelte, hogy a vállalkozás 2023. március 28-tól kezdődően a weboldalán forgalmazott Babybeet márkájú illóolajokkal és balzsamokkal, mint kozmetikai termékekkel kapcsolatban úgy alkalmazott egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokat (pl. „erősíti az immunrendszert”, „segíti a jobb alvást”, „gyógyítja a náthát”, enyhíti a növekedési fájdalmakat”), hogy azok megalapozottságát

valószínűsíthetően nem tudja igazolni.

A nemzeti versenyhatóság észlelte továbbá, hogy a szlovákiai vállalkozás szintén 2023. március 28-tól kezdődően az általa létrehozott ’Pediatrikus Aromaterápiás Szakértői Egyesület’ elnevezésű Facebook profillal népszerűsítette a Babybeet márkájú illóolajokat, balzsamot és diffúzort, azt a hamis benyomást keltve, mintha a szakértői egyesület egy független szervezetként eljárva ajánlaná az érintett kozmetikumokat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés(ek) bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A Gazdasági Versenyhivatal különösen nagy figyelmet fordít azon vállalkozások, illetve termékek vizsgálatára, amelyek esetében a kereskedelmi kommunikáció időseket, betegeket, vagy például kisgyermekes szülőket, családokat céloz. Az ügyindítással kapcsolatban a GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy kereskedelmi kommunikációjuk során minden esetben valós, és igazolható állításokat tegyenek.