A Knorr-Bremse bevezetése lesz a német tőzsde idei legnagyobb dobása

Hírek2018. okt 7.Növekedés.hu

A Magyarországon is tevékenykedő fékrendszer-gyártó technológiai vállalat, a német Knorr-Bremse bízik abban, hogy részvényeinek az október 12.-re tervezett, első tőzsdei kibocsátása több, mint 4,2 milliárd eurót hoz a vállalat konyhájára (1 euró =323,43 Ft).

A vállalat 30 százalékos üzletrészének, 35 millió részvénynek a tőzsdei bevezetését erős befektetői érdeklődés kíséri. Szakértői várakozások szerint a részvények árfolyama 72 és 87 euró között alakulhat. Ha megvalósul, ez lesz Németországban az idei legnagyobb értékű ilyen tranzakció, megelőzve a világ legnagyobb orvosi műszergyártó vállalkozása, a Siemens Healthineers tőzsdei bevezetését.

A vállalat vezérigazgatója, Klaus Deller úgy nyilatkozott: a Knorr-Bremse örömmel látja az új befektetőket, mivel célja a további növekedés. „Nagyon kedvező visszajelzést kaptunk részvényeseinktől és más befektetőktől … ezek megerősítették azt a meggyőződésünket, hogy számunkra ez a következő logikus lépés”. A bevezetésre kerülő üzletrész a vállalatot birtokló család és Heinz Hermann Thiele, a tiszteletbeli elnök tulajdona, aki új részvények kibocsátása helyett inkább üzletrészének egy hányadát adja el. A 77 éves fő tulajdonos számára a tőzsdei bevezetés része utódlási tervének is, mivel arra törekszik, hogy a vállalat stratégiájának alakításába professzionális befektetők is bekapcsolódhassanak. Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Heinz Hermann Thiele, a Knorr-Bremse vállalatcsoport tulajdonosa a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. kecskeméti gyárának avatásán 2014-ben. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Heinz Hermann Thiele 1985-ben, egy vezetői kivásárlást követően vette át a vállalat irányítását. A halódó vállalatot azóta egy mértékadó piaci szereplővé formálta: a világ vezető vasútjait és teherautógyártóit a Knorr-Bremse látja el fék, ajtó, légkondicionáló, kormányzó, illetve a sofőrt segítő berendezésekkel és rendszerekkel. A vállalat világszerte 30 ezer embert alkalmaz. Piaci részesedése vasúti fékrendszerek vonatkozásában körülbelül 50 százalék, míg legnagyobb versenytársáé, az amerikai Wabtec-é 15 százalék. A Knorr-Bremse gyártja a világon készülő teherautók 42 százalékának fékrendszereit, a Wabtec-nek pedig 34 százalékos részesedés jut.

Németországban a Knorr-Bremse-t tekintik a kis-és középvállalatok „titkos bajnokának”, mivel közel 30 esztendőn keresztül átlagosan évi 10 százalékkal növekedett. A bővülés harmadát vállalat-felvásárlások útján érte el. Mindennek köszönhetően ma mintegy 1,6 milliárd eurós készpénz-halmon ül. A vállalat földrajzi és technológiai körét széleskörűen kiterjesztette. A kutatás-fejlesztésbe fektetett jelentős tőke többek között az önvezető teherautók vezérlő berendezéseiben is eredményt hozott. Az elmúlt évben egy olyan rendszert fejlesztett ki, amely képes buszok elektromos motorjainak töltésére. Világméretű törekvéseit jelzi, hogy jelenleg fontolgatja: elhagyja-e a vállalat nevéből a „Bremse” szót, amely németül „féket” jelent.

A vállalathoz közel állók szerint Heinz Hermann Thiele folytatott tárgyalásokat arról is, hogy német társ-cégeket vásárol fel, így a ZF Friedrichshafen-t, a Continental-t vagy a Bosch-ot. A tervek azonban nem valósultak meg. A Knorr-Bremse bevezetés a német tőzsde izgalmas idei tranzakció-sorozatának utolsó eleme, amelyben olyan cégek szerepeltek, mint a Siemens Healthineers, a Deutsche Bank vagyonkezelő leánya, a DWS és az on-line kiskereskedő Home24. A 15 német elsődleges tőzsdei bevezetés egy évtizede nem regisztrált friss tőkéhez juttatta az érintett vállalatokat.

A tranzakciók eredményei azonban vegyesnek bizonyultak. A Siemens Healthineers részvényeinek árfolyama március óta több, mint negyedével emelkedett, a DWS papírjai azonban 26 százalékot veszítettek, mióta anyavállalata egy üzletrészen túladott. Nem járt jobban a tudományos magazinok kiadásával foglalkozó Springer Nature sem, amely a gyenge keresletet hibáztatja. A divatcikk-kiskereskedő Takko által kezdeményezett tranzakció zátonyra futott.