Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A szakszervezetek megosztottak a 2021-es bérmegállapodásról

Hírek2021. jan. 22.MTI

A Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége alá fogja írni hétfőn a 4 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást, a Magyar Szakszervezeti Szövetség azonban nem - közölték a szakszervezetek pénteken az MTI-vel.

Hétfőn tárgyalnak újra a 2021-es minimálbérről, a találkozóra az Innovációs és Technológiai Minisztérium készítette el a béremelési tervezetet, amelynek értelmében februártól 4 százalékkal emelkedne a minimálbér és a garantált bérminimum.

A MASZSZ elnöksége pénteken tárgyalta a tervezetet, elutasító döntésüket azzal indokolták, hogy a szerény jövedelmű munkavállalók ennél az ajánlatnál lényegesen jobbat érdemelnek.

Kordás László, a MASZSZ elnöke szerint a 4 százalékos emelés a minimálbér reálértékének megőrzésére sem lesz elég.

A szakszervezeti vezető ezen felül felhívta a figyelmet a Takarékbank napokban megjelent elemzésére is, amelyben a pénzintézet a bruttó átlagkereset 8,4 százalékos emelkedésével számol. Vagyis, az átlagbérek viszonylag lendületes javulása és a minimálbér erőteljesen visszafogott növelése miatt tovább mélyül a szakadék a két bércsoport között. "Egy szakszervezet ilyet nem fogadhat el" - szögezte le az elnök. 

Kordás László a közleményben emlékeztett, a MASZSZ már 2015-ben és 2018-ban sem írta alá az akkori minimálbér-emelési megállapodást.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedéséről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) egyeztet a felek egyetértése esetén a kormány rendeletben hirdeti ki a minimálbér összegét.

A gyakorlat szerint a megállapodást akkor is elfogadottnak tekintik, ha a három-három munkaadói és munkavállalói szervezet valamelyike nem fogadja el azt.