A NAV lerántotta a leplet: ennyi vámbevétel folyt be tavaly
HírekTavaly több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt a NAV, az importeljárások során 18 ezer milliárd forint értékű áru került az Európai Unióba - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese az MTI-t vasárnap, a nemzetközi vámnapon. Mint kiderült: 2024-ben 121 milliárd forint volt a vámbevétel.
Bakai Kristóf Péter pénzügyőr dandártábornok ismertetése szerint minden év január 26-án ünneplik a világon a nemzetközi vámnapot, amelyhez a Vám Világszervezet idén "A vámhatóság elkötelezetten szolgálja a hatékonyságot, a biztonságot és a jólétet" mottót hirdette meg.
A NAV is ezen értékek mentén dolgozik - hangoztatta az elnökhelyettes. A gyorsaságot és a hatékonyságot igazolja a statisztika is, amely szerint tavaly mintegy 900 ezer import- és ugyanennyi exportvámeljárást folytatott le a NAV. Ez naponta átlagosan ötezer eljárást jelent - tette hozzá.
Tavaly 121 milliárd forint volt a vámbevétel, az import áfa összege pedig csaknem 460 milliárd forint - mondta el Bakai Kristóf Péter.
Emlékeztetett, hogy a NAV tizennégy közúti, négy vasúti és három légi határátkelőhelyen ellenőrizte az unió területére belépő árukat és személyeket. Az ellenőrzéseknél nemcsak bevételi szempontok érvényesülnek, hanem egyre nagyobb hangsúlyt kap a biztonság, a polgárok és a környezet védelme is - emelte ki az elnökhelyettes. Tavaly 972 esetben összesen 316 kilogramm kábítószert, mintegy 18 ezer esetben 12,8 millió szál cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a vámellenőrzések során.
Emellett 7 alkalommal összesen 3 480 lőszert, lőfegyvert és -tartozékot foglaltak le, valamint 72 esetben több tonnányi jogsértő árut semmisítettek meg - részletezte. A külkereskedelmi forgalom mellett a vámhatóság hatékonyan és eredményesen kezeli a harmadik országból érkező e-kereskedelmi forgalmat is. A statisztikai adatok alapján kijelenthető, hogy Magyarország az e-kereskedelem regionális elosztóközpontja lett az elmúlt években.
A NAV, mintegy 70 százalékos forgalombővüléssel, 136 millió kis értékű (150 euró alatti) küldeményt vámkezelt tavaly, amely több mint 40 milliárd forint áfabevételt jelentett Magyarországnak. Az eredmények alátámasztják, hogy a Vám Világszervezet idei mottójával összhangban, a magyar vámhatóság is elkötelezett a hatékonyság, biztonság és jólét mellett - összegezte Bakai Kristóf Péter.