A német kancellár megszólalt a szélsőjobb kormányra kerülésének veszélyéről
HírekOlaf Scholz az osztrák Szabadságpárt példájával párhuzamot vonva úgy fogalmazott, hogy eleinte ott is elzárkóztak a nagy pártok a szélsőjobb párttól, amely végül kancellárt adhat az országnak.
Amikor pártok betiltásáról van szó, akkor rendezett eljárásra van szükség - mondta a Olaf Scholz szövetségi kancellár. Egy párt betiltása nagyon nehéz. „Egy jogállamban élünk, és még azoknak is, akiket teljesen elutasítanak, arra kell támaszkodniuk, hogy a jogállamiság mindig érvényesül - mondta Olaf Scholz kancellár a ARD műsorában szerda este.
Mérföldkőnek nevezte a tegnapi napot, amikor a német parlament az AfD szavazataival megszavazta a CDU és a CSU indítványát, amely a menekültpolitika szigorítását követelte.
Scholz pedig aznap esti szereplését arra használta fel, hogy nyilvánosan megvonja a bizalmat Friedrich Merz CDU-vezértől és kancellárjelöltjétől, amiért az tudatosan vállalta a szélsőjobboldallal való többség kialakítását - írja a Frankurter Allgemeine Zeitung.
Scholz szerint Merz előzetesen tárgyalhatott volna a többiekkel, és kereshette volna a párbeszédet. Ő azonban ezt a részben törvénytelen javaslatot tette, amibe aztán bele lehetett volna egyezni vagy nem.
Merz kijelentése, miszerint egy helyes döntés nem attól lesz rossz, hogy a rossz emberek egyetértenek - a kancellár bírálatának középpontjába került.
A moderátor kérdésére, hogy számít-e arra, hogy a CDU kancellárjelöltje koalíciót köt az AfD-vel az országgyűlési választások után, Scholz azt mondta:
Aki azt mondja, hogy nem számít, ki ért egyet a javaslataimmal, az végső soron azt is mondja, hogy nekem mindegy, kitől kapom a szavazataimat. Ezért nem bízhatok meg benne többé, pedig a múlt hétig bíztam benne.
Scholz tabudöntéssel is vádolta Merzet. Mint mondta, azzal, hogy a CDU mindent másképp csinál, mint Merkel, Kohl és Adenauer, most Merzzel együtt feladja az európai párt elvét.
Merz eddig kizárta, hogy koalíciót kössön az AfD-vel. Scholz azonban utalt Ausztriára, ahol a konzervatív ÖVP által támogatott Szabadságpárt (FPÖ) összefogása nyomán Herbert Kickl most kancellár lehet, holott a közelmúltig a Néppártban még azt mondták, hogy soha nem közösködnének az FPÖ-vel.