A szerb elnöknek esze ágában sincs távozni, kormányfőként maradna
HírekAleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
A szerb elnök péntek este a Nis TV-nek adott interjújában közölte, hogy néhány napon belül kiírja a választásokat. Arról is beszélt, hogy a Szerb Haladó Párt szombati nisi főbizottsági ülésén várhatóan szó lesz arról, hogy ő legyen-e a párt miniszterelnök-jelöltje.
Közölte: ha ehhez megkapja a támogatást, elfogadja a jelölést.
Azt mondta, komolyan készül arra, hogy ismét a kormány élére álljon, és várakozásai szerint ez lesz utolsó miniszterelnöki megbízatása, utána a fiatalabbaknak adná át az ország vezetését.Aleksandar Vucic szerint az általa vezetett következő kabinet minden korábbinál kisebb lenne. Elképzelése szerint a miniszterelnök mellett legfeljebb 12 miniszter dolgozna a kormányban. Úgy fogalmazott: nagyobb hatáskörű minisztériumokat hozna létre, és olyan embereket választana a kormányba, akik készek felelősséget vállalni és intenzíven dolgozni.
A politikus korábban már csaknem három éven át vezette a szerb kormányt 2014 és 2017 között. Azt megelőzően 2012 és 2014 között miniszterelnök-helyettes volt.Aleksandar Vucic először 2017-ben lett az ország köztársasági elnöke, majd 2022-ben a szavazatok mintegy 59 százalékának megszerzését követően kezdte meg második államfői megbízatását.
A szerb alkotmány értelmében ugyanaz a személy legfeljebb kétszer választható köztársasági elnökké, így Aleksandar Vucic harmadszor már nem indulhat az államfői tisztségért. Második elnöki mandátuma rendes körülmények között 2027-ben járna le, az utóbbi hónapokban azonban többször jelezte, hogy korábban távozik az államfői tisztségből, és ismét miniszterelnökként folytatná politikai pályafutását.
Úgy megy, hogy marad
Vučić többször is kijelentette, hogy „ha pártjának (SNS) szüksége van rá”, akkor kész elfogadni a miniszterelnök-jelöltséget.
Mivel az SNS párt Vučić kulcsszerepe nélkül kudarcra van ítélve, így kétségtelenül ő lesz az egyetlen SNS-jelölt a miniszterelnöki posztra.
A korábbi választási kampányok során a neve a helyi szinttől az országos szintig minden szavazólapon szerepelt, ami jól illusztrálja, mennyire központi szerepet tölt be a párt választási sikerének szempontjából.
A jelöltségéről szóló nyilatkozat nem jött meglepetésként, mivel a szerb közvélemény túlnyomó többsége már a nyilatkozatai előtt is tisztában volt az ilyen jellegű politikai törekvéseivel.Hiszen a szerb alkotmány értelmében ugyanaz a személy legfeljebb két alkalommal választható köztársasági elnökké, míg a miniszterelnöki tisztséget korlátlan ideig betöltheti.
A választások időzítése sem meglepő, mivel Vučić már 2012 óta tudatosan tervezi a választási folyamatokat, és azóta már négyszer is összehívott előrehozott választásokat.
Ezeken minden alkalommal elérte a kívánt eredményt, hiszen az előrehozott választásokat jellemzően akkor kezdeményezte, amikor az ellenzéki mozgalmak gyengébbek voltak.
Ez részben azt is megmagyarázza, hogy az új választások pontos időpontját miért nem jelentették még be: Vučić nyilatkozataiban csupán egy egyre szűkülő időkeret rajzolódik ki. A rendszeres közvélemény-kutatási adatokhoz való hozzáférése révén ráadásul kedvező helyzetben van ahhoz, hogy olyan időzítést válasszon, amely minimalizálja a választási vereség kockázatát.