A Trump-Musk vitának a Tesla egyelőre a legnagyobb áldozata
HírekA Tesla részvény-árfolyamát bedöntötte, hogy a vállalat vezére Elon Musk nyilvános viszálykodásba kezdett az amerikai elnökkel.
Miután a kormányzat tanácsadói pozíciójából távozott, Elon Musk élesen bírálta az elnök által aláírt új törvényjavaslatot az X közösségi médiaplatformon. Trump erre a közösségi médiában azzal fenyegetőzött, hogy megszakítja az Elon Musk cégeivel kötött kormányzati szerződéseket. Emiatt a Tesla részvényei csütörtökön bezuhantak.
A társaság piaci kapitalizációja az év elejéhez képest most 29,3 százalékkal alacsonyabb szinten van. Ekkora zuhanást egyetlen másik nagyvállalat sem szenvedett el az idén. A Tesla, amely az év elején a nyolcadik helyen állt a piaci kapitalizáció tekintetében, tegnap a tizedik helyre csúszott vissza. Igaz, a vállalat részvényei kicsit emelkedtek a pénteki korai kereskedésben, mivel a befektetők elkezdtek bizakodni azon hírek hallatán, melyek szerint a Fehér Ház telefonbeszélgetést tervez Muskkal, hogy békét kössenek a Trumppal való nyilvános viszály után.
A Tesla részvény-árfolyama az utóbbi fél évben