A vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek csökkentéséről egyeztetett Varga Mihály az MKIK elnökével

Hírek2024. dec. 2.MTI

A jövő évi adótörvényekkel a vállalkozások adó- és adminisztrációs terheit is csökkentjük – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Nagy Eleket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) újonnan megválasztott elnökét a Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelten fontos partnerként tekint az MKIK-ra, és a jövőben is számít javaslataira a versenyképesség fokozása érdekében.

A közlemény szerint Varga Mihály kiemelte, hogy a 2010-ben meghirdetett adócsökkentés politikájával jelentősen mérsékelték a GDP-arányos adóelvonás mértékét.

A tárcavezető elmondta: míg 2009-ben 40 százalék körül alakult az adóelvonás mértéke, mára ezt 35 százalék alá csökkentették, ami az EU-n belüli harmadik legjobb eredmény.

Varga Mihály emlékeztetett: a 2010-es évek során a munkát terhelő adókat megfelezték, ma Magyarország nyújtja a legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adókulcsot az Európai Unióban.

A 2025-ös adómódosításokkal kapcsolatban a miniszter megjegyezte: ezek az intézkedések is az adócsökkentések politikáját viszik tovább.

Két lépésben megduplázzuk a családi adókedvezményeket, és további 2 évvel meghosszabbítjuk a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát is

- fogalmazott. Utóbbi intézkedéssel a kormány a családok számára a saját lakáshoz jutást kívánja segíteni, egyúttal pedig az építőipari vállalkozások helyzetén is javít - tette hozzá.

Jelentős adminisztrációs könnyítéseket tartalmaz az egyszerűsített éves beszámoló értékhatárainak emelése, ami csökkenti a cégek bürokratikus terheit

– fejtette ki a miniszter, megjegyezve: a kormány növeli a fuvarozók által tankolható kereskedelmi gázolaj adókedvezményének szintjét is az uniós szabályok adta legmagasabb szintre, valamint a mezőgazdasági gázolaj jövedéki kedvezményét is kiszélesíti.

A kabinet a továbbiakban is számít az MKIK javaslataira a magyar gazdaság versenyképességének növelése érdekében - közölte a PM.