Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A világ 20 legjobb postája közé került a Magyar Posta

Hírek2024. okt. 10.MTI

Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát. A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató a „Rising Star” nevű díjat vette át, amely a fejlettségi listán legnagyobbat előre lépő posta elismerése. Ezzel az eredménnyel a Magyar Posta a V4 országok közül is a legelőkelőbb helyre ugrott.

192 országot tagjai között számláló Egyetemes Postaegyesület (UPU) idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját.

Az Egyesület feladata az országok közötti postaforgalmi szolgáltatások szabad biztosítása. E szervezet minden évben egységes mérőszámok alapján értékeli az egyes országok postáinak fejlődését, és méri, hogy az adott nemzeti posta mennyiben járul hozzá országa nemzetgazdaságának teljesítményéhez.

A nemzetközi szervezet által statisztikai eredmények alapján összeállított rangsorban

a Magyar Posta a tavalyi 33. helyezés után – a 2023. évben nyújtott teljesítménye alapján – idén a 20. helyre került.

A Magyar Posta a Rising Star díjat nyerte el, amelyet elnevezéséből adóan az a posta kapja, amely az egyéves időszak alatt éri el a legnagyobb fejlődést. A nemzetközi rangsor összeállítása olyan, egymással összevethető adatokon alapul, mint a postai szolgáltatások sebessége és kiszámíthatósága, nemzetközi elérése és szerepe a nemzetközi kereskedelemben, azaz az adott postai szolgáltató hány országba és mekkora mennységű küldeményt képes továbbítani.

Értékelési szempont továbbá a postai szolgáltatások üzleti modelljének eredményessége, és nem utolsó sorban az adott postai szolgáltatónak a társadalmi, gazdasági és technológiai kihívásokhoz való alkalmazkodóképessége. A Magyar Posta ezzel az elismeréssel egy újabb mérföldkőhöz érkezett azon az úton, hogy teljesítse a vele szemben támasztott tulajdonosi elvárást, miszerint a XXI. századi ügyféligényekhez alkalmazkodó, arra hatékonyan reagáló, ügyfélközpontú, digitális és fenntartható postává fejlődjön.