Agrártárca: Nőtt az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága az országban

Hírek2020. okt. 5.MTI

Tavaly 303 ezer hektárra emelkedett az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagysága Magyarországon, ez azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben megduplázódott a hazai ökoterületek mérete - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Ökológia Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) által szervezett online konferencián.

Feldman Zsolt, az ÖMKi hétfői közleménye szerint múlt szerdai nyitó előadásában kiemelte: a Vidékfejlesztési program által biztosított csaknem 100 milliárd forintos keret, amelyre ökológiai gazdálkodásra áttérés vagy ökogazdálkodás fenntartása céljából lehetett pályázni, jelentősen hozzájárult ehhez a növekedéshez.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az új, európai Közös Agrárpolitika (KAP) kialakítása és a magyar stratégiai tervezés folyamatban van. Számítanak az ökológiai ágazat szereplőinek szakmai javaslataira, hogy 2023-tól a közös célokat legjobban szolgáló támogatási struktúra valósulhasson meg.

Az új KAP elindulása előtti úgynevezett átmeneti időszakban a minisztérium egy évvel meghosszabbítja az ökológiai gazdaságok 2020-ban lejáró támogatásait.

Az érintett gazdálkodóknak nyilatkozni kell majd meghosszabbítási szándékukról, amelynél kiemelten fontos lesz a földhasználati jogosultság igazolása is - tette hozzá.

ökogazdálkodás

A közlemény szerint az ökogazdálkodásba bevont területek jelentős növekedésével párhuzamosan a hozzájuk kapcsolódó vállalkozások is dinamikusan fejlődtek: míg 2015-ben közel 2300 vállalkozó volt öko tanúsított, 2019-re számuk meghaladta az 5600-at.

Kitértek arra is, hogy az új KAP mellett az ökológiai gazdálkodás új európai szintű termelési, ellenőrzési és kereskedelmi jogszabály csomagja is készülőben van, amely várhatóan 2022 januárjától lép életbe. A jogszabályokkal és az ágazat jövőjével összefüggésben a konferencia előadói felhívták a figyelmet arra, hogy az uniós Ökogazdálkodási Cselekvési Terv 2020. november 27-ig nyilvános konzultáció keretében mindenki számára véleményezhető.

Az ÖMKi a hazai agrárium első "élő laboratóriuma". Olyan kutatási-innovációs feladatokon dolgozik, amelyek a gyakorlatban is alkalmazható eredmények révén biztosítják a hazai mezőgazdálkodás és élelmiszertermelés fenntartható fejlődését. Ennek érdekében szakmai hálózatokat alakít ki hazai és nemzetközi kutatóintézetekkel és gazdálkodókkal, kutatási és ismeretterjesztő munkát végez, szaktanácsadást nyújt.