Akadályozta a versenyt a Tesco Angliában

Hírek2020. feb. 20.Növekedés.hu

Egy versenyhivatali vizsgálat megállapította: a legnagyobb brit szupermarketlánc szerződéses kikötések alkalmazásával 23 alkalommal akadályozta meg, hogy versenytársai a Tesco-áruházak közelében telepedhessenek le.

A Tesco vállalta, hogy a jövőben e magatartástól tartózkodik. „Adminisztratív hibákra” hivatkozott és közölte: megerősíti „oktatási és ellenőrzési” tevékenységét.

A brit Versenyhivatal  vizsgálata megállapította: három olyan esetben, amikor a Tesco birtokában lévő földterületet adott el, a szerződésben feltételül szabta, hogy azt más nagy szupermarketlánc nem vásárolhatja meg. Ez a kitétel jogsértő.

További 20 esetben, amikor a Tesco más tulajdonostól bérelt területet, kikötötte, hogy további 20 éven át egyetlen versenytársa sem léphet arra a területre vagy abba az épületbe.

A vállalatok jogszerűen csupán legfeljebb 5 éves időtartamra fogalmazhatnak meg ilyen igényt a bérbeadókkal szemben.

A Tesco közölte: általában nem alkalmaz megszorító jellegű ingatlan-szerződéseket.

Korábbi tanácsadók adminisztratív hibái vezettek oda, hogy 2010 és 2015 között belső eljárási szabályainkat néhány esetben nem követték megfelelően.

A Tesco hozzátette: megerősítették az oktatási és ellenőrző tevékenységet, a jogsértő szerződéses feltételeket pedig törlik.

A Versenyhivatal megkereste a többi nagy szupermarketlánc, a Sainsbury's, az Asda, a Morrisons, Waitrose, Marks and Spencer és a Co-op vezetését és megkérte őket: ellenőrizzék, követtek-e hasonló gyakorlatot.

Nigel Howorth, a Clifford Chance jogi iroda partnere és a cég londoni ingatlan-irodájának vezetője kijelentette: „a legnagyobb szupermarketek tervezési rendszerük és korlátozó szerződéses feltételeik révén hosszú éveken át igyekeztek megőrizni verseny-előnyüket riválisaikkal szemben”.

"A CMA közbelépése jól érzékelteti, hogy a hatóságok egyre kevésbé elnézőek a hasonló gyakorlattal szemben és a szupermarketek ingatlan-tranzakcióik kapcsán egyre alaposabb felülvizsgálatra számíthatnak.”