Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Árcsökkentésre készülnek az energiaszolgáltatók Németországban

Hírek2023. máj. 22.MTI

A Süddeutsche Zeitung című német lap a Verivox fogyasztóvédelmi portál adatait ismertetve kiemelte, hogy az energia nagykereskedelmi (tőzsdei) árának hónapok óta tartó csökkenését lassan a lakossági fogyasztók is megérzik, mert egyre több úgynevezett alapszolgáltató - az adott térségben a legtöbb lakossági ügyfelet kiszolgáló energiaszolgáltató - alakítja át tarifáit.

Májusban, júniusban, és júliusban együttvéve 91 áramszolgáltató és 80 földgázszolgáltató csökkenti árait. A villanyáram így átlagosan 14 százalékkal, a földgáz 23 százalékkal lesz olcsóbb.

Azonban az ország egészét tekintve továbbra is magas az árszínvonal, vagyis drága az energia. A Verivox adatai szerint az áramtarifák 80 százaléka és a gáztarifák 90 százaléka meghaladja a szövetségi kormány támogatási programjában, az úgynevezett árfék rendszerben meghatározott árat, amely az áramnál kilowattóránként 40 cent (150,9 forint), a földgáznál kilowattóránként 12 cent (45,3 forint).

Ez azt jelenti, hogy a mintegy 800 villanyáram-alapszolgáltató és 700 földgáz-alapszolgáltató többsége ennél magasabb árat szab meg ügyfeleinek. Az ország egészét jellemző átlagos ár a lakossági fogyasztóknál az áram esetében 45,8 cent, a földgáznál 15,6 cent. A fogyasztók az árfék programban meghatározott szintig - 40, illetve 12 cent- egyenlítik ki a számlát, a fennmaradó részt a szövetségi kormány fizeti ki a szolgáltatóknak.

A kormány egy sor további intézkedéssel is igyekszik mérsékelni az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben felgyorsult általános drágulás terheit, a többi között csökkentették a földgáz áfáját és országszerte érvényes kedvezményes bérletet vezettek be a helyi és a térségi közösségi közlekedésben. A támogatási programok összeértéke eléri a 300 milliárd eurót.